Guiness-rekord

Megdőlt a gumiégetés világrekordja

2015.01.02.

Szilveszter napján 103 autó égette egyszerre a hátsó gumijait egy ausztrál versenypályán, amivel új Guinness rekordot állítottak fel.

A korábbi rekordot szintén Canberrában, a város melletti versenypályán állították fel, pontosan egy évvel ezelőtt. Akkor még „csak” 69 autó gyűlt össze azért, hogy egyszerre borítsák be gumifüsttel a környéket, de idén ezt a számot sikerült jelentősen felülmúlnia a szervezőknek. 107 autó gyűlt össze, hogy elégesse a hátsó abroncsait, de a rekordba végül csak 103 autót számítottak bele a Guinness jelen lévő szigorú ellenőrei, mert nem mindenki tudta teljesíteni azt a feltételt, hogy legalább 20 másodpercen keresztül kell kipörgetni a hátsó kerekeket. Az azonban érdekes kérdés, hogy az ellenőrök hogyan tudták pontosan lemérni, hogy egy-egy autó meddig füstölt gumit, ugyanis a produkció kezdése után másodpercekkel később már semmit sem lehetett látni a környéken a gumifüsttől.

 

Valószínűleg azok a nézők jártak a legjobban, akik gázmaszkot is vittek magukkal, ugyanis a füsttel együtt járó égett gumiszag orrfacsaró lehetett. A becslések szerint több mint 300 ezer lóerőt szabadítottak egyszerre az aszfaltra az autótulajdonosok, hogy megsemmisítsék az összesen 214 darab hátsó gumit.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....