metró

Márciusában forgalomba állhat az első felújított metrószerelvény

2016.09.28.

- Jövő márciusban forgalomba állhat az első felújított metrószerelvény a 3-as vonalon, a Metrowagonmash által szállított prototípus jármű a napokban kezdi meg a próbafutásokat - jelentette be Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója Budapesten.

A 3-as metró járműtelepén tartott sajtótájékoztatón a felújított szerelvény prototípusát mutatták be az újságíróknak. Az esemény előtt Bolla Tibor az MTI-nek elmondta, befejeződtek a szükséges tesztek, így a szerelvény az alagútban is megkezdheti a próbafutásokat. A tartampróbát üzemidőn kívül végzik majd, így az nem befolyásolja a metró utasforgalmi üzemét.


A BKV és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által felügyelt tesztsorozaton 15 ezer kilométert kell a szerelvénynek lefutnia hibamentesen, ezt követően kaphatja meg a típusengedélyt és indulhat meg a sorozatgyártás. Az orosz partner vállalása szerint a jármű jövő januárban szerezheti meg a típusengedélyt. Bolla Tibor elmondása szerint a következő hónapokban két újabb szerelvény érkezik Budapestre, majd havi két újabb szerelvényt szállíthat le az orosz gyártó.

A metrók eredeti gyártója, a Metrowagonmash újítja fel a 222 kocsit 219 millió euróért, az utolsó szerelvény 2018 második felében érkezhet meg Budapestre. A vezérigazgató hangsúlyozta: új, energiavisszatápláló meghajtó rendszerrel szerelik fel a kocsikat, emiatt alacsonyabb lehet az üzemeltetési költség és az alagút sem fog felmelegedni. A 2-es vonal szerelvényeihez igazították a külső és belső színvilágot, az utastérbe nem került klíma, mert Bolla Tibor elmondása szerint jelentős többletköltséggel járt volna.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..