Audi RS 3

Már a győri motorral hajtott Audi RS 3 a leggyorsabb kompakt autó a Nürburgringen

2024.07.05.

Új körrekordot állított fel a legendás Nürburgring-Nordschleifén egy előszériás, álcázómatricás modell.

Az Audi Sport verseny- és fejlesztőpilótája, Frank Stippler 7:33,123 perces időt ért el a frissített, négyajtós RS 3-assal, több mint öt másodperccel megdöntve ezzel a kategória korábbi leggyorsabb köridejét – amelyet egy 460 lóerős, hátsókerekes BMW M2 állított fel 2023-ban. Stippler több mint 7 másodperccel döntotte meg az Audi RS 3 frissítés előtti, 2021-ben felállított idejét is.

Az Audi szerint a fejlődés az optimalizált kanyarodási viselkedésnek köszönhető, ugyanis az új RS 3 még korábban és kontrolláltabban tudja kifejteni agilitását. „Ez volt a sikerünk kulcsa. Az új RS 3 a finomhangolásnak köszönhetően – beleértve a nyomatékvektorálást is – szívesebben fordul be a kanyar bejáratánál, így a járművet a kanyarcsúcspont utáni kanyarkijáratnál korábban és jobban lehet elhelyezni az úton. Az eredmény egy kisebb kormányszög a csúcsponttól a kanyar kijáratáig, ami kisebb súrlódást és korábbi kigyorsítást eredményez, így több lendületet és sebességet vihet magával a sofőr minden egyes következő egyenesre.”

Az RS 3 menetdinamikájának alapja a hátsó kerekek közötti teljesen változó nyomatékelosztást biztosító, két tengelykapcsolós nyomatékelosztó (aktív differenciálmű), az elektronikus menetstabilizáló rendszer, a kerékszelektív, fékkel történő első nyomatékszabályozás (brake torque vectoring) és a sportfutómű opcionális, adaptív lengéscsillapítói közötti együttműködés.

 

A moduláris járműdinamikai vezérlő egység egy továbbfejlesztett algoritmusnak köszönhetően még nagyobb érzékenységgel kapcsolja össze az oldalirányú dinamika szempontjából releváns összes komponensből érkező adatokat.

A megfelelő teljesítményről továbbra is a legendás, Győrben készülő, öthengeres könnyűfém turbómotor gondoskodott 400 lóerővel és 500 Nm nyomatékkal. A Pirelli P Zero Trofeo R semislick gumikkal, a 19 colos kerámia fékrendszerrel, az adaptív lengéscsillapító-szabályozással ellátott sportfutóműnek és a tovább optimalizált futómű-beállításoknak köszönhetően Stippler most még lendületesebben hajthatta az RS 3-at, amelynek a százas sprint mindössze 3,8 másodpercig tart. Mindezt a jellegzetes, mély motorhang festi alá, köszönhetően a jellegzetes, 1-2-4-5-3 sorrendű gyújtási sorrendnek. Az RS 3 továbbfejlesztett változata várhatóan már idén augusztus végétől megrendelhető lesz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.08
- Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn behívatta hivatalába a magyar üzemanyagkereskedők....
2024.07.08
Majdnem pontosan egy év elteltével újabb halálos baleset történt ..
2024.07.08
Saját maga által viselt és a címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland....
2024.07.08
Két évtizede nem volt ilyen vihar, helikopterekkel mentették a kétségbeesett embereket.    ..
2024.07.08
- A sikeres előszezont követően július első hétvégéjével elkezdődött a hajózási főszezon a....
2024.07.08
Június végén mutatkozott be a hazai újságíróknak az új Peugeot 3008, ez a márka új zászlóshajója az....
2024.07.08
- Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az....
2024.07.08
Napjaink egyik legsokszínűbb könnyűzenei előadója, az ünnepelt Anderson .Paak exkluzív tartalmakat....
2024.07.08
Az iskola és az érettségi végével a családok jellemzően mostanában indulnak el nyaralni - a....
2024.07.08
Új cégnév, új arculat és új irányok az olajipari óriásnál ..