elemzések

Magyarország vonzó célpont lehet az elektromos autóipar számára

2018.12.01.

Az elektromos autók elterjedése új gyártási igényeket teremt, és Magyarország sikerrel pályázhat az ilyen beruházásokra – derül ki az Atradius hitelbiztosító globális piacelemzéséből. A tanulmány szerint Magyarország vonzó célpont lehet például akkumulátorgyártók számára, az eddigi autóipari referenciáinak, az Európai Uniós tagságának és a jó földrajzi adottságainak köszönhetően. Ez arra is lehetőséget adna, hogy az eddigi összeszerelés helyett magasabb hozzáadott értékű tevékenységekkel bővüljön a hazai ipar. Az elektromos autógyártásban való részvétel ugyanakkor kockázatot is jelenthet, mert a magyar gazdaságban még nagyobb súllyal lenne jelen az autóipar, pedig Magyarország már most is kiszolgáltatott a szektornak. 

Az Atradius elemzés szerint az autóipar a magyar gazdaság egyik meghatározó ágazata, amely dinamikus növekedést produkál.

 „A pozitívumok közé tartozik, hogy nagy presztízsű márkák vannak jelen Magyarországon, és a szektor egy alacsony kockázatú, stabil partner, Németország erős ágazatához kötődik. Ráadásul nálunk az autóipar vidéki beruházásai ellensúlyozzák az ország Budapest-központúságát, jelentős helyi fejlesztéseket és munkaerőpiaci kínálatot generálnak” – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

A tanulmány ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy az elektromos autógyártásban való részvétel tovább növelné a magyar gazdaság kitettségét az autóiparnak. Az is már gondot jelentett eddig is, hogy Magyarország egyelőre csak mint az összeszerelés helyszíne szerepel az ágazatban.

„A különböző márkák elsősorban összeszerelő egységeket üzemeltetnek nálunk, és szerencsésebb lenne, ha a gyártási lánc termelői tevékenységeiből is kerülne hozzánk néhány terület, mert ezek nagyobb szakértelmet, több hozzáadott értéket igényelnek. Ilyen például az autóipari kutatás-fejlesztés. Ehhez természetesen szisztematikus oktatás és jól képzett munkaerő szükséges” – mondta Vanek Balázs.

Az Atradius elemzői a globális autóipari kockázatok között az amerikai-kínai kereskedelmi háború eszkalálódását tartják a legfenyegetőbbnek, ami az Európai Unió gazdaságait is érintheti. Ha az Egyesült Államok végül extra importvámot vet ki az európai autókra, ez az egész szektort megrendítheti. További gondot jelentenek a dízelbotrány ma is érezhető hatásai. Az elektromos autókra való átállás pedig felülírhatja az eddigi piaci pozíciókat, és az eddig stabil, akár piacvezető szereplők is, visszaeshetnek, ahogy ez például a mobiltelefon gyártók esetében is történt.

Az elektromos autógyártás motorja Kína, részben a légszennyezettség csökkentésének igénye miatt. Peking célul tűzte ki, hogy 2025-re a Kínában eladott autók 20 százalékának elektromos meghajtásúnak kell lennie, és a kormány mérlegeli a belső égésű motorok betiltását is. Az Atradius tanulmánya szerint ez azért jelent veszélyt Magyarország számára, mert a német autóipar első számú exportpiaca Kína, és ha az ázsiai országban kevesebb német prémium autót lehet majd eladni, az a magyarországi termelés átszervezésével, akár csökkentésével is járhat.   

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..