magyarok a világ járműgyártásában

Magyarok a világ járműgyártásában: Járay Pál

2013.10.04.

Az áramvonalas konstrukciók szülőatyjaként a magyar származású Járay Pál nagy hatást gyakorolt az autóipar fejlődésére.

A Temesvárról származó Járay család a XIX. század második felében Bécsben telepedett le, s ott virágzó faliszőnyeg- és bútorgyártó vállalkozást üzemeltetettek. Paul is Bécsben született, s az általános iskola elvégzése után Prágában folytatta tanulmányait. Kora ifjúságában az áramvonalas formák bűvkörébe került. 1913-ban Németországban, Friedrichshafenben a kor legismertebb léghajógyártó vállalkozásánál, a Zeppelin-műveknél helyezkedett el. Egy idő után előléptették főmérnökké. A Zeppelinnél tudományos kísérletek folytak az áramvonalas formák tökéletesítése terén, éppen ezért egy kisebb szélcsatornát is építettek – még Járay érkezése előtt.

Járayra nagy hatást gyakorolt Edmund Rumpler munkássága. Rumpler is az áramvonalas formákat tanulmányozta, s az ő keze alól került ki a C.I.V. jelzésű repülőgép, az első világháború legsikeresebb német konstrukciója.

A háború után Rumpler is, Járay is figyelmüket a repülésről a közúti közlekedés felé fordították. Kettejük közül Járay lett a sikeresebb, elismertebb alkotó.

Járay 1921-ben szabadalmaztatta az „ideális járműalakot”, egy csepp formájú, alacsony légellenállású járművet. A németül Stromlinienwagen nevű elgondolás életképességének bizonyítására 1922-ben egy német Ley autó alvázára elkészült az első prototípus. Járay 1922-ben egészségügyi okokból Svájcban telepedett le.

Elgondolásainak testet öltött bizonyítéka a Chrysler Airflow és a Tatra 77 is – mindkét cég kénytelen-kelletlen jogdíjakat fizetett a feltalálónak. Az Audi, a Bugatti, a Voisin, az Adler, a Maybach és mások is merítettek Járay elképzeléseiből.

A Járay-féle elgondolás nyomán épített autók aerodinamikai tulajdonságai 25 százalékkal javultak, amelynek köszönhetően 30 százalékkal mérséklődött a fogyasztás is.

Járay a ’30-as évek végén képes volt 0,19 légellenállású autót készíteni – a kor divatos járműveinek nagyjából 0,5 volt a légellenállási értéke.

A tevékeny, sokoldalú alkotó szélerőművekkel, vasutaknál használatos légkompresszorokkal is foglalkozott, de a tévé is érdekelte.
Pályafutását a zürichi Eidgenoessische Technische Hochschule (Svájci Állami Műszaki Főiskola) tanáraként fejezte be.

Forrás: magyarjarmu.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....