RaceStar

Magyar versenyző nyerte a RaceStar 2016 tehetségkutatót

2016.04.02.

Molnár Bendegúz Gergő nyerte a magyar GFS Racing által szervezett nemzetközi autóversenyző-tehetségkutató döntőjét, amelyet március 20-21-én rendeztek Szlovákiában. Az 59 fős mezőnyben 29 magyar volt, akik közül a legjobb 25 közé 14-en, a legjobb 10-be pedig öten jutottak be a magyarok közül.

Magyarországról 8 helyszínen - 6 gokartpályán, egy online versenyen és egy szimulátor központban - zajlottak a selejtezők, összesen 30 fiatal juthatott ki a szlovákiai döntőre. Vasárnap Pozsonyban egy gokartpályán zajlottak a megmérettetések, gokartban és szimulátoron kellett bizonyítaniuk a RaceStar versenyzőinek. 

Molnár Bendegúz középen

Másnap már a Szlovákia Ringen küzdöttek meg egymással az ifjú tehetségek, ahol a fizikai felmérés mellett saját nyelvükön és angolul kellet interjút adniuk, valamint egy, az autó-motorsportról szóló tesztet kellett kitölteni. Ezen feladatok után a 25-legjobb egy 200 lóerős - de még utcai - autóval szlalompályán versenyeztek tovább, a legjobb 10 időt elérő versenyző pedig 10 kört mehetett a versenypályán az 1.3-as kupás Suzukival. A 2:51.122 perces köridővel győztes Molnár Bendegúz Gergő - aki életében először most ült versenyautóban, és az összes feladaton maximális pontszámot ért el - versenyzőülést kapott egy teljes szezonra  a nemzetközi mezőnyt felvonultató FIA Swift Cup Europe márkakupa-sorozatban.

A második helyen a német Oliver Müller zárt (2:51.369), a harmadik pedig Hefler Róbert lett (2:52.388), utóbbi különdíja egy teljes versenyhétvége egy 1300 köbcentis Suzuki Swifttel a márkakupa-sorozatban.

Megnyerted a RaceStar-t és valóban az FIA Swift Cup Europe versenyzője lesz idén. Már elhiszed? Mondhatnám, hogy elhiszem, de még egyáltalán nem. Szerintem teljesen majd akkor sikerül felfognom mikor a rajt előtt beülök az autóba, becsukják az ajtót és beindítom a motort. Nagyon furcsa érzés hiszen, eddig csak a számítógép volt, no meg a kormány.

Hogyan készülsz az idényre? A héten megkezdem a felkészülést. Sokat fogok még addig szimulátorozni, valamint futni és másképpen edzeni, hiszen nagyon kemény és fárasztó lesz a versenyautót vezetni.

Milyen eredménnyel lennél elégedett az év végén? Természetesen megpróbálom a maximumot kihozni magamból, hiszen minden igazi versenyző akkor elégedett, ha nyer! A célom, hogy a top 3 -ban zárjam az idényt, de ehhez nagyon össze kell szednem magam. Köszönöm szépen a lehetőséget, és köszönöm az egész Race Star hétvégét, nagyon élveztem! Természetesen alig várom, hogy találkozzak a csapattal, hogy mindenkit megismerjek és hogy lássam a versenyautót!

Burkus Egon, a Swift Cup Europe promótere Molnár Bendegúz Gergővel és  Hefler Róberttel

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....
2024.05.10
Nagy öröm számomra, hogy ezúttal különösebb meglepetés és váratlan esemény nélkül kitöltötte a....
2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....