Magyar Közút Nonprofit Zrt

Magyar Közút: több mint ezer kilométernyi utat újítanak fel idén

2022.02.21.

Ez év őszéig a tavalyi 1270 kilométernél is hosszabb szakaszon indulhatnak útfelújítások – közölte a VG-vel Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A cikk szerint a javításokról szólva a vezérigazgatója azt közölte: a 95 mérnökségen keresztül végzett burkolatjavításra közel 90 ezer tonna aszfalt felhasználását tervezték be, több mint 8,9 milliárd forint értékben. Ezenkívül az alvállalkozóikon keresztül végzett burkolatjavításra megközelítőleg 3 milliárd forintot terveztek. Szilvai József Attila kitért arra is, hogy a Magyar Falu útfelújítási programban a 2021-esnél 5,5 milliárd forinttal többet, 16,5 milliárd forintot tudnak a burkolatfelújításra fordítani.

Arra a kérdésre, hogy megismételhető-e idén a múlt évi útfelújítási rekord, azt felelte: „2010 óta több mint 6500 kilométernyi utat újítottunk fel teljeskörűen. Csak tavaly 1270 kilométernyi úton indulhattak el ilyen munkák, a legnagyobb hosszban és értékben a Magyar Falu program támogatásával, a vidéki életminőség javítását célozva. Ha minden jól megy, az idén tavasztól őszig még ennél is több útfelújításhoz foghatnak hozzá a kivitelezők, tehát az idén könnyen újabb rekorddöntés következhet.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....