Daimler

Magyar érdemérmet kapott Frank Klein Berlinben

2014.11.14.

Magas állami kitüntetést kapott a kecskeméti Mercedes-gyár első igazgatója - közölte hazánk berlini nagykövetsége.

Magyarország köztársasági elnöke a miniszterelnök előterjesztésére a magyar ipar és az egész magyar nemzetgazdaság szempontjából meghatározó jelentőségű kecskeméti Mercedes-Benz gyár első igazgatójaként végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Frank Klein, a Daimler AG egész világra kiterjedő transzporter-gyártásának vezetője, a Mercedes–Benz kecskeméti gyárának első ügyvezető igazgatója részére a Magyar érdemérem tiszti keresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Czukor József, Magyarország berlini nagykövete csütörtökön adta át a nagykövetség épületében. 

Az átadási ünnepségen Klein meleg szavakkal emlékezett meg a magyar kormányzattal és Kecskemét város vezetésével kialakult szoros együttműködésről, a magyar hatóságok rugalmasságáról, valamint a 800 millió euró beruházásával létrejött, ma már három műszakban termelő kecskeméti gyárnak a vállalatcsoport életében betöltött kiemelkedő szerepéről.

2008-ban a Daimler AG vezetése az akkori pénzügyi és gazdasági válság ellenére egyetlen autógyárként döntött úgy, hogy 800 millió euró beruházásával Magyarországon épít fel egy új üzemet. Az építési munkálatokat, majd a 2012 tavaszán átadott Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t 2014 elejéig Frank Klein irányította.

Klein élete eddig a Mercedeshez kötődik, hiszen a konszernnél kezdett el dolgozni 1991-ben, azóta végigjárta a különböző munkafázisokat. A fiatal mérnök 1996-tól az Egyesült Államokban, a Portland/Oregon-ban található Daimler Trucks gyárban is dolgozott pár évet; a legutolsó években, 2014 tavaszáig, magyarországi kiküldetése lejártáig családjával élt Kecskeméten, harmadik gyermekük is ott született.

A kecskeméti gyárat kevesebb, mint 4 évvel a 2008 nyarán történt helyszínválasztást követően 2012. márciusában adták át, és azóta a legmodernebb és környezetbarát technológia segítségével gyártja a rastatti gyárral együtt a B-osztály járműveit.  2013. január óta kizárólag Kecskeméten készül - második modellként - az új négyajtós kompakt CLA kupé, amely innen jut el a vevőkhöz a világ minden tájára.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el.  Tavaly 109 ezer autó készült el a kecskeméti gyárban, ahol az év végén 3200 magyar dolgozót foglalkoztattak. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában jelenleg már több mint 3500-an dolgoznak, a CLA iránti megnövekedett kereslet miatt május 5-én beindult a harmadik műszak. 2014-ben 145 ezer személygépkocsi gyártását tervezik Kecskeméten.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary a régió legvonzóbb munkáltatója lett a legfrissebb kutatások szerint – nem utolsósorban köszönhető ez a gyár munkatársainak magas fokú szakképzettségének, valamint annak az úttörő kezdeményezésnek is, hogy a vállalat magyar partnerekkel közösen, német mintára meghonosította a duális szakképzést és a duális főiskolai képzést. A kecskeméti régió hosszú távú erősödése és a magyar járműipar központjaként történő megszilárdulása volt a célja azon stratégiai partnerségi megállapodásnak, amelyet a Daimler AG 2012-ben a kormánnyal írt alá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..
2025.01.30
A TT Parts Hungary dolgozói gyűjtötték össze a meglepetés macskaeledel adományt, amit "házhoz is....
2025.01.30
A BMW M GmbH új különkiadással bővíti portfólióját a nagyteljesítményű sportautók szegmensében:....
2025.01.30
Karambolozott két autó Hosszúheténynél, a tűzoltók megfeszítve dolgoztak a helyszínen – jelentette....
2025.01.30
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka éjfél és....