autósport

A M1RA titka

2017.06.30.

Fontos a pénz, de van ami még fontosabb a győzelemhez az autóversenyzésben.

 

Nagyokat verő magyarok

A Hungaroringen elért kettős győzelem után többen is a titkot keresték: hogyan verheti meg a nagy múltú és gyári támogatást élvező csapatokat és hogyan állíthat fel több rekordot a kis költségvetéssel és létszámmal működő magyar M1RA csapat, méghozzá olyan magyar pilótával, aki csak néhány nappal a diadal előtt töltötte be tizennyolcadik születésnapját. Márpedig megcsinálták.

Ahogy tehetségesekhez illik: keményen dolgoztak, szerényen jelentették be megalakulásukat és aztán még tovább dolgoztak. Meg is lett az eredménye. A Michelisz Norbert és versenymérnöke, Bári Gergely által fémjelzett csapat vezeti a TCR világsorozatot és pilótájuk is első a tabellán. Nem véletlen, ahogy a névazonosság sem, mert a M1RA csapat kapitánya Bári Dávid. A Hungaroringen pilótaként beugró csapattulajdonos Michelisz Norbert és a M1RA minden tagja szívét, lelkét, és persze minden idejét feláldozta az eredményért.

Merészet álmodni

Titokban minden sportoló, pláne egy autóversenyző a győzelemben reménykedik, ahogy a mirások is, de a kettős diadal legmerészebb álmaikat is felülmúlta. Hogy mi a titok? A jó csapat! Persze ez a legnehezebb, pedig vannak források. Hogy hol? Hát a Formula Student világában, ahol óriási tudásbázis halmozodik fel minden évben. A világsorozat magyarországi meghonosítása Bári Gergely érdeme, aki műegyetemista korában alapította a BME Formula Racing Teamet, ahonnan például a TCR mezőny immár legjobbjaként elismert csapat tagjai érkeztek.

Nem véletlen, hogy a mezőny legfiatalabb pilótája, Tassi Attila mellé leszerződtették a mezőny legfiatalabb versenymérnökét, Boriszov Dánielt, aki 2016-ban még a Formula Racing Team kapitánya volt. Junioroknak bizalmat szavazni mindig kockázatot jelent, de az eredmények az mutatják, hogy megérte: Monzában és a Salzburgringen is kettős győzelmet aratott a Roberto Colgiagot is leigazoló magyar csapat, így 49 éves olasz rutinja is hozzájárult a M1RA pontgyűjtéséhez.

Rekorder M1RA

Június közepén a hungaroringi futamon már csúcsot állítottak fe: a TCR mindkét versenyét Tassi Attila nyerte. Az első futam rajtja után a harmadik helyről azonnal az élre tört, és azt a célig meg is tartotta, ebben persze a csapattulajdonos-pilóta Michelisz Norbert is segítette, ahogy később Tassi nyilatkozta: Norbi védte a fenekemet. A második futamon meggyőzte a kétkedőket, mert egyedül is megbirkózott az idei szezon legnépesebb mezőnyével: a fordított rajtsorrendnél Norbi a tizedik, Tassi a nyolcadik kockából rajtolt, de már az első kanyar után harmadik volt, aztán megnyerte a versenyt. Tassi rátermettségét igazolja, hogy egy héttel korábban hatalmasat bukott a pénteki szabadedzésen, a Salzburgringen, aztán a másnapi időmérőn a negyedik legjobb időt futotta. Attikát nem véletlenül szavazták meg a legnépszerűbb pilótának is.

A Hugaroringen rajtoló 28 autós mezőnyben a Civic Type-R Hondák ezekkel versenyeztek: Alfa Romeo Giuliette, Audi RS3, Kia Ceed, Opel Astra, Seat Leon és VW GTi. A TCR történetében eddig kétszer fordult elő, hogy egyetlen versenynap mindkét futamát ugyanaz a pilóta nyerte, de ennyi (86) pontot, mint a M1RA, még egyetlen csapat sem tudott produkálni ebben a szezonban.

A fiúk úgy mehetnek vakációzni, hogy 308 pontjukkal,(79 pontos előnnyel) vezetik a tabellát, Tassi Attila pedig 151 ponttal áll az élen, és 6 ponttal előzi meg M1RA-s csapattársát, Colgiagót. A hivatalos ünnepség után Honda Civic alakú tortával ünnepelték Attika 18-ik születésnapját.

A humánerő forrása

A BME Formula Racing Team is ünnepelhetett, hiszen idén is megnyerték a Formula Student szezon prológját. Az új kapitány, Sipos Gábor az Autószektornak elmondta, hogy hibátlanul versenyeztek és már készülnek a következő futamokra. Tizenkettedik autójuk is kompozit pilótafülkés és elektromos konstrukció: az FREC-007-es mind a négy kerekét egy-egy villanymotor hajtja. Tavaly a hatszáz csapatos világsorozatban a BME Formula Racing Team itthon és külföldön is a legeredményesebb volt a magyarok közül: megnyerték a Német Villamosmérnökök Egyesülete (VDE) által szervezett idénynyitó E-Race-t, és a versenytársak szavazatai alapján megkapták a legjobb csapatnak járó különdíjat is. Tavaly júliusban az autóversenyek Mekkájának számító Silverstone-ban félszáz villamoshajtású között a BME Formula Racing Team második lett, és a száznegyven nevezett csapat között abszolút nyolcadik helyen végeztek, éves összesítésben kilencedikek lettek a globális listán. És ami fontos, hogy ez a csapat adja a M1RA és a magyar autósport legjobb szerelőit, mérnökeit, ők azok, akiknek nem csak tudásuk, de tapasztalatuk is van a versenyautó-építésben és a versenyzésben.

Nem véletlen, hogy megvédték címüket és az idei németországi futamon is győztek a BME formulás hallgatói. A siker alapja a jó felkészülés és idén eddig minden a terv szerint haladt: időben elkészült a BME Formula Student Racing Team 2017-es autója, sikeres volt a tesztelés a tököli betonon és ahogy tavaly, úgy idén is megnyerték első versenyüket.

Skide pad, wet pad

Az észak-németországi helyszín tavalyhoz képest változott, bár ugyanúgy Neumünster környékén rendezték, de most a Hungriger Wolf reptéren, ami gyors és nagyobb bukóterű pályát jelentett. A méreteknek köszönhetően kellően biztonságosan lehetett kirakni a Skid pad részt, a gyorsulási és egy tempós Endurance pályát is. Érdekesség, hogy a Skid pad versenyszám (a 8-as alakú pálya) aszfaltját vízzel locsolták a szervezők, így nagyobb kihívás elé állítva a pilótákat, akik nem csak élvezték a vezetést, de jól is teljesítettek a Wet pad-en.

Mint arról már beszámoltunk az Autószektoron a különböző feladatoknál eltérő tulajdonságok dominálnak: 75 méteres pályán az egyenesben való gyorsulást és fékezést mérik, a 8-as alakú pályán a jó oldalgyorsulással, vagyis a stabilitással lehet sokat nyerni, az 1 km-es pályán autocross pálya után pedig a 22 km Endurance következik, köztes megállással és pilótacserével. Utóbbinál nem csak a tempó a fontos, mert sok pontot hozhat a hatékony energiafelhasználás.

Karavános utazás

Egy ekkora út mindig megterhelő, de a négy autó és a húsz csapattag is jól bírta a 2600 kilométeres túrát. Az autót az évek alatt kialakult módon, biztonságosan rögzítve szállítottuk, így ereje teljében érkezett meg a verseny helyszínére, Neumünsterbe, ahol jól kezdte idei szezonját is a legrégebbi hazai csapat, a BME Formula Racing Team, mely már tizenkettedik autóját építette: a legújabb is kompozit pilótafülkés és elektromos konstrukció: az FREC-007-es mind a négy kerekét egy-egy villanymotor hajtja.

Siker Silverstone-ban

Tavaly a csapat itthon és külföldön is a legeredményesebb volt a magyarok közül: júniusban megnyerték a Német Villamosmérnökök Egyesülete (VDE) által Neumünsterben szervezett idénynyitó E-Race-t, és a versenytársak szavazatai alapján megkapták a legjobb csapatnak járó különdíjat is. Aztán tavaly júliusban az autóversenyek Mekkájának számító Silverstone-ban félszáz villamoshajtású között a BME Formula Racing Team második lett, és a száznegyven nevezett csapat között abszolút nyolcadik helyen végeztek. Szóval nagy volt a teher, de bírták. Sipos Gábor kapitány erről így nyilatkozott az Autószektornak: Valószínűleg idén magunk nagyobb terhet raktunk saját vállunkra, mint amekkorát mondjuk a szervezők/versenytársak raktak volna, de nagyon szerettük volna megvédeni a címet, ennek megfelelően megfeszített munkatempóban dolgoztunk. A májusi Rollout óta kifejezetten az E-Race-re gyakoroltunk. Az eredményhirdetéskor így kifejezetten jó volt hallani az eredményen kívül az elszántságot és a fegyelmezett munkát is látták rajtunk, és persze értékelték is.

Kemény mezőny

A németországi e-Race futamra nyolc csapat tizenegy autója nevezett, ebből öt volt elektromos hajtású. A BME FRT-kívül német csapatok szerepeltek: Baltic Racing, e-gnition Hamburg e.V., Eleven-O-Six Racing Team e.V., Hawks Racing e.V., HTW Berlin Motorsport, Lions Racing Team e.V. és a Raceyard Kiel. Szóval elég erős volt a mezőny, nem véletlenül, hiszen Németországban jóval erősebb az egyetemi támogatás és a külső szponzorok is jóval többet adnak autóépítésre a fiataloknak. Az Autószektornak arra a kérdésére, hogy a siker után min dolgoznak, Sipos Gábor kapitány így nyilatkozott: Tekintettel arra, hogy megbízhatósági problémánk nem volt, a sebességünk növelése áll majd a középpontban, ami sorrendben nagyfeszültségű akkumulátorunk kapacitásának növelését, a hajtásrendszer hűtés hatékonyságának ás a hajtásszabályozás javítását jelenti.

További tervek

A németországi győzelem után az idei versenyévadban rajthoz állnak még a BME egyetemistái mindkét hazai futamon, vagyis az örkényi Euroringen július 20-tól 23-ig megrendezésre kerülő nemzetközi a Formula Student East-en, majd augusztusban a Győr közeli Gönyűn, a Formula Student Hungary-n. Terveikben szerepel a csehországi futam, ám az még bizonytalan, mert a kemény túljelentkezés miatt várólistás az FRT, ahogy Sipos Gábor nyilatkozta: Rajtunk biztosan nem fog múlni, és ha lehetőségünk nyílik rá, el fogunk indulni.

 

 

 

A FREC-007-es adatai

Szénszálas kompozit vázszerkezet, variálható hajtásszabályozás, négy kerékagyra rögzített elektromotor, kerekenként 327 newtonméteres nyomaték, 6,2 kilowattos és 432 LiPo cellás akkumulátor. A jármű tömege 225 kg, és 2,9 sec alatt gyorsul 100 km/h-ra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....