Hungaroring

Lóerő találkozó a Hungaroringen

2018.08.30.

Nyárzáró, ingyenes autósport-hétvégét rendeznek szeptember első két napján a Hungaroringen. Több száz lóerős GT sportkocsik és formaautók egyaránt láthatók lesznek a pályán.

Szeptember első hétvégéjén ismét ingyenesen látogatható, kihagyhatatlannak ígérkező versenyhétvégét rendeznek a Hungaroringen. Szeptember 1-jén és 2-án a Blancpain GT Series tér vissza Magyarországra, ezúttal már önállóan: ez a sorozat az elmúlt években a kamion-Eb hazai állomásának betétfutama volt, de mostanra igazi főszereplővé nőtte ki magát a széria. 

A sorozat büszke lehet arra, hogy Európában ebben a szériában szerepel a legtöbb márkát felvonultató, 5-600 lóerős GT3-as mezőny. A Blancpain GT Seriesben versenyez egyszerre a legtöbb autó is, köztük BMW M6-osok, Ferrari 488-asok és Porsche 911-esek, de még Lexus RC F-ek és Audi R8-asok is akadnak a mezőnyben.

Félgyári csapatok és gyári pilóták mérik össze a tudásukat az egyórás futamokon. Nemcsak a pályán, de a bokszutcában is precíz, gyors munkára van szükség – minden autóban két pilóta váltja majd egymást a versenyfutamokon.

De lesz program azoknak is, akik a formaautós versenyeket kedvelik, a méltán népszerű Formula Renault Eurocup sorozat is ellátogat a Hungaroringre. Ebben a kategóriában fiatal tehetségek bontogatják szárnyaikat és gyűjtik a versenytapasztalatot, közel harmincautós mezőnyre és látványos csatákra van kilátás. 

A hétvége további programját az idén indult és máris rendkívül népszerű – Mór Csaba személyében magyar indulóval is rendelkező - GT4 European Series, illetve a Blancpain GT Sports Cup sorozat teszi teljessé.

A nagyközönség számára szeptember 1-én és 2-án (péntek, szombat) lesz látogatható az esemény, reggel 8:45-kor nyit a 8-as kapu. A nézőtérre ingyenes a belépés, a verseny óriáskivetítőkön is lehet követni, de a paddockba is kedvező, négyezer forintos áron be lehet jutni, amit akár a helyszínen is meg lehet vásárolni. A vasárnapi paddockjegy-tulajdonosok egyórás bokszutca-látogatáson is részt vehetnek. 

Aki tömegközlekedéssel szeretne kijutni a Hungaroringre, Újpest Városkaputól indul buszjárat. Az autóval kilátogatóknak a parkolás ingyenes.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....
2024.05.10
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta....
2024.05.10
- A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális....
2024.05.10
- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és....