Lexus

A Lexus oroszlánja

2017.06.30.

A társadalmi felelősségvállalás, így a kultúra támogatása terén is élen járó Lexus és a Weinstein Company ma bejelentette, hogy Jeannine Donohoe a luxus autómárka által támogatott Játék című filmje bronz oroszlán díjat kapott Cannes-ban. A Játék egyike annak a négy alkotásnak, amelyek a legjobbnak bizonyultak a Lexus Rövidfilmek sorozat harmadik évadában; a film egy fiatal sportolóról szól, akit a sportág iránti rajongása arra sarkall, hogy bármilyen áron bekerüljön a kosárlabdacsapatba. 

A Lexus Rövidfilmek célja, hogy lehetőséget és nyilvánosságot biztosítson a tehetséges filmesek új generációja számára. Az immár negyedik évadába lépő sorozat érzékletesen példázza a Lexus és a Weinstein Company törekvését az innovációra és a feltörekvő tehetségek támogatására. Az új, 4. évadra augusztus 24-ig várják a szervezők a pályaműveket.

“Lenyűgöző eredmény, hogy sok más filmfesztivál díja mellett immár Cannes-ban is sikert arattunk.” – fogalmaz nyilatkozta Spiros Fontinos, a világ vezető, egyben leginnovatívabbnak és leginkább környezetbarátnak tartott autógyártója, a Toyota által jegyzett Lexus globális marketing-igazgatója. “Ez az eredmény hűen tükrözi a Lexus Rövidfilmek program szellemiségét, aminek lényege, hogy támogatjuk a feltörekvő filmeseket, segítve sikeres pályafutásukat. Mindig örülünk, amikor ez ilyen fantasztikus eredményeket szül.”

Jeannine Donohoe

A Játék már több neves filmes esemény díjait is begyűjtötte: Julien Dubuque Filmfesztivál – a legjobb rövidfilm; Los Angeles Indie Filmfesztivál – közönségdíj; Napa Valley Filmfesztivál – közönségdíj; San Luis Obispo Nemzetközi Filmfesztivál – a zsűri különdíja a narratív rövidfilm kategóriában; Tokyo Lift-off Fesztivál – a legjobb narratív film kategória győztese - a New York Lift-Off hivatalos jelöltje.

A Lexus Rövidfilmek minden eddigi győztes alkotása megtekinthető a www.LexusShortFilms.com honlapon és Amazon to Watch oldalon. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....