Lexus

Lexus az Air Race-en

2021.10.22.

A 2022-ben rajtoló, teljesen megújult Air Race világbajnokságon egy bevált páros is ott lesz a nevezők között. A Lexus és Muroja Josihide a bajnoki címet célozták meg, de együttműködésük jóval túlmutat a motorsporton.

A most 48 éves Muroja Josihide pontosan harminc éve repül. 2009-ben az első ázsiai pilótaként csatlakozott a Red Bull Air Race mezőnyéhez, ahol 2017-ben világbajnokká koronázták. A széria 2019-ben megszűnt, ám jövőre új formátumban ismét összemérik tudásukat a világ legjobb műrepülő pilótái. A megújuló világkupán Muroja-szan is indul, és nem éri be kevesebbel, mint a végső győzelem.

Ahogy 2016 óta minden évben, ezúttal is a Lexus áll majd támogatóként Muroja-szan oldalán. Az oldalán, és nem a háta mögött, mivel a sportember és az autógyártó közötti kapcsolat már a kezdet kezdetén túllépett a hagyományos szponzori viszonyokon. Mindkét partner rendkívül hasonló elveket vall a technológiai fejlesztésről, a fenntarthatóságról és a kitartásról, ezért együttműködésük egyfajta kölcsönös tapasztalatcserévé fejlődött. 2017-ben létrehozták a „technológiai cserecsoportot”, amelynek keretében az aeronautika, illetve az automobilizmus területén szerzett ismereteiket osztják meg egymással. Ennek mentén fejlesztettek Muroja-szan repülőgépéhez innovatív kezelőszerveket, illetve tökéletesítették annak fordulási képességét, míg a 2020-as Lexus LC Aviation limitált kiadáshoz a légi akrobata útmutatásait követve terveztek karbonszálas légterelő idomot.

Ezt a technológiai tudáscserét a jövőben is folytatni kívánják. Közösen fenntartott csapatuk, a Lexus/Pathfinder Air Racing Team ezért a 2022-es vilgbajnoki cím megszerzésén túl elsődleges feladatának tekinti, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák egymás fejlődését. A Lexus szakemberei az aerodinamika, a hűtéstechnika és az ergonómia területén szolgálnak értékes tanácsokkal a repülőgép fejlesztői számára, az itt szerzett tapasztalatokat pedig visszavezetik az autógyártásba, hogy mind tökéletesebb járművek fejlesztésével járulhassanak hozzá egy szénsemleges társadalom megteremtéséhez.

Hasonló célok motiválják Muroja-szant és csapatát is. Terveik között szerepel egy tesztrepülőtér létesítése Fukusima prefektúrával közösen, ahol helyi ipari szereplőkkel együttműködésben a fenntartható repülés, a szénsemleges repülőgépek tervezése és építése terén szándékoznak áttörést elérni. Ezeken a területeken túlmutatóan minden lehetséges csatornán igyekeznek megtalálni a szinergiákat a légi- és az autóipar között.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....