vasútfejlesztés

Létrejött a magyar-orosz-kínai vasúti "tengely"

2021.07.08.

Vasúti szállítmányozási vegyesvállalatot hoz létre a részben állami tulajdonú magyar CER Cargo és az orosz államvasút logisztikai vállalata, az RZD Logistics, kínai partner bevonásával - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a moszkvai magyar nagykövetségen tartott sajtótájékoztatóján.

Az erről szóló megállapodást az államtitkár kedden írta alá Dmitrij Zverevvel, az orosz közlekedési miniszter első helyettesével. A vállalatot, amelynek alaptőkéjéről a felek később tesznek bejelentést, a tervek szerint még az idén Magyarországon fogják bejegyezni. A partnerek egyenlő részben lesznek tulajdonosok a cégben.

Mosóczi László elmondta, hogy az európai irányú fuvaroknál az árualapot Kína fogja biztosítani, visszafelé a felek várhatóan egyebek között vegyipari és gyógyszeripari termékeket szállítanak majd Európából.

"Ez egy alternatív útvonal, hiszen a távol-keleti áruk jelentős része Fehéroroszország és Lengyelország felé megy. De egyrészt az az útvonal már túlterhelt, másrészt a Kína-Oroszország-Ukrajna-Magyarország útvonal  a legrövidebb és a leggyorsabb Magyarország mellett Ausztria, Észak-Olaszország, Svájc és Dél-Németország felé is" - mondta az államtitkár.

Szavai szerint a cél az, hogy a Kína felől Magyarországra érkező szerelvények számát, amely nemrégiben még évente csak egy volt, ezerre növeljék. Mosóczi szerint jelenleg évente mintegy harminc szerelvény érkezik a Távol-Keletről.

"A Kína-Oroszország-Magyarország útvonal Záhony érintésével minden fél számára komoly gazdasági előnyöket fog jelenteni, jelentős mértékben hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarország Közép-Európa logisztikai központja legyen. Maga Záhony is egy logisztikai központ lesz" - közölte.

Mosóczi László beszámolt arról, hogy a moszkvai megállapodást megelőzően Jekatyerinburgban tárgyalt Szverdlovszk megye vezetésével, mert a Kínából Oroszországon át Magyarország felé haladó tehervonatok a transzszibériai vasútvonalon fognak közlekedni, amely áthalad ezen a régión is. Az államtitkár az uráli nagyvárosban az INNOPROM ipari kiállításon tárgyalt a járműgyártó Sinara cég vezetőivel, amelynek termékeit világszínvonalúnak nevezte.

Az államtitkár arról is szólt, hogy a vegyesvállalat két évvel azt követően valósul meg, hogy az ITM és az orosz közlekedési minisztérium vezetője Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti tárgyalásai idején együttműködési megállapodást írt alá.

Az akkori memorandum értelmében a két ország közlekedési szakemberei együttműködnek a kutatás-fejlesztés és a képzés területén is. A mostani tárgyalások során a felek egyebek között egyeztettek a vasúti karbantartás korszerűbb rendszerének bevezetéséről digitális technológiák alkalmazásával, valamint a határátkelés meggyorsításáról, amelyet korszerű nyomtávváltó tenne lehetővé.

A magyar küldöttség megtekintette az orosz vasúttársaság Scserbinkában működő vasúti tesztközpontjában a fejlesztés vagy korszerűsítés alatt álló járműveit.

"Világszínvonalú előadásokat láttunk, nagyon jó szakemberekkel találkoztunk, ami segíthet abban, hogy ha Magyarország a közeljövőben hasonló tesztközpontot létesít, akkor az orosz tudást figyelembe lehet venni" - mondta az államtitkár.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.11.27
A rendszerváltás előtt legfeljebb a balatoni szállodák előtt parkoló autókban láthattunk Grundig....
2022.11.27
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) hétfő 0 órától 24 órás munkabeszüntetést tart, ami érinti a MÁV-....
2022.11.27
A szabadtéri parkolók és nem lakás célú épületek fotovoltaikus paneljeinek telepítésére vonatkozó....
2022.11.27
A zuglói rendőrök néhány nap alatt azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a HÉV előtt....
2022.11.27
Már javában készülődik az idei versenyévadra a győri Széchenyi István Egyetem égisze alatt....
2022.11.27
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Mit hoz az idei tél? ..
2022.11.27
A Mazda Motor Corporation közzé tette a vállalat középtávú gazdálkodási tervének frissítését és a....
2022.11.27
A Volkswagen Konszern nemzetközi szakmunkástanuló versenyének idei díjazottja az Audi Hungaria....
2022.11.27
Megrázó fotókat tett közzé az MTI a ma reggeli halálos balesetről.  ..
2022.11.27
A megfelelő látás elengedhetetlen, hogy balesetmentesen és szabályosan tudjunk közlekedni, ezért....