Trabant

LEGO Trabi: világsiker kapujában a magyar építő

2020.12.18.

Dankó Péter sokak álmát éli felnőttként. 13 pénzügyi területen eltöltött év után idén úgy döntött, hogy kertépítőként folytatja karrierjét és mellette több időt tudjon szentelni hobbijának, az autóépítésnek. Teszi mindezt legóból, gyerekkorunk egyik legkedvesebb, kreatív fejlesztőjátékából. Trabant 601-es modelljét több ezer pályázó anyaga közül a közönség a döntőbe szavazata a LEGO Ideas oldalán, és hajszálnyira van attól, hogy az általa tervezett és épített ikonikus modell a boltok polcain is elérhetővé váljon gyerekek milliói számára a világon. Az alkotóval, Dankó Péterrel beszélgettünk.

 

Honnan jött az építőkockák iránti szenvedély?

Amióta az eszemet tudom, imádtam a legózást. Bátyámmal sokat építettünk, az első lépéseket, ha nem is tudatosan, de tőle lestem el. Az első emlékem az, hogy ülünk egy kockás plédre ömlesztett legó halom körül és válogatunk, hangosan kaparászva az elemek között. Visszagondolva erre, köszönöm szüleim türelmét! Aztán az utcánkban lakó barátokkal is sokat építettünk, a többi játék (bújócska, foci) mellett mindig jutott idő a közös legózásra is. Nagyon szerettem összeépíteni a hivatalos készleteket, de még inkább azt, amikor saját elképzelésem alapján építhettem meg valami újat.

 

Mi volt gyerekként a kedvenc LEGO játékod?

A váras (Castle) témájú legókat szerettem leginkább, a kedvencem pedig a 6075-ös számú Wolfpack Tower volt a remek játszhatósága miatt. Testvéremnek két piros színű tűzoltóállomása is volt, így amikor a fantáziámat követve szabadon építettem, gyakorlatilag az összes építmény ebben a színben pompázott. Nem tudom, mit szólt volna Darth Vader, ha meglátja a tűzvörös birodalmi lépegetőt?! :)

 

Sokan gyerekként őriznek kedves emlékeket erről a játékról, de te felnőttként is folytattad az építkezést. Mit jelent számodra a legózás?

Én is „újrakezdő” vagyok, mint sok más legós, ugyanis a tinédzser koromtól kezdve majdnem 10 év kimaradt. Huszonévesen egy Star Wars figura, Qui-Gon Jinn megvásárlásával indult újra el a legózási szenvedélyem, utána pedig már nem volt megállás. Számomra két dolog nagyon fontos. Az egyik, hogy élvezzem az építés minden fázisát az ötlettől a fotózásig, illetve hogy olyan témát válasszak, amihez kötődöm, vagy ami igazán megfog. A másik fontos cél, hogy olyan alkotást hozzak létre, amivel másoknak örömöt szerezhetek. Nagyon sokan osztották meg velem egy-egy régi, kedves emléküket az autóim láttán, ezekért a visszajelzésekért igazán hálás vagyok.

 

Miért éppen az autókat választottad témaként?

Al Capone-ról olvastam egyszer egy cikket, és megtetszett a páncélozott Cadillac-je. Akkor kezdtem el építeni az én kis fekete Cadillac-em, de ez a projekt még csak szárnypróbálgatás volt, később készült el a mostani verzió. Aztán jött a Trabant, amihez sok gyerekkori emlék fűz. Úgy éreztem, hogy ebbe az alkotásba bele tudom vinni a saját és a visszajelzések alapján mások emlékeit is.

Milyen fázisai vannak ez autómakett megépítésnek?

Az autók építésében a formatervezést élvezem leginkább, hiszen minden autónak van néhány jellegzetes vonása. A legnagyobb kihívás, hogy ezeket átültessem a LEGO verzióba úgy, hogy mindemellett az autó funkciói is megmaradjanak. A legelső lépés ezeknek a jellegzetes vonásoknak a megtalálása. Fontos, hogy a méretarányokat a LEGO kockákra kivetítve határozzam és törekedjek arra, hogy ha nem is 100%-osan, de arányos legyen az építmény.  A szélvédő és a kerekek adják meg az autó méretét, míg  a szélvédő méret kötött, ugyanis abból nincs a jelenleginél nagyobb verziója a LEGO-nak. Az építéshez fotókat töltök le az adott autóról, és ezek alapján építés közben végig arra törekszem, hogy minden részletet élethűen átültessek.

 

Beszéljünk az egyik legsikeresebb projektedről, a Trabiról, ami a LEGO nemzetközi zsűrije tetszését is elnyerte és amelyről januárban kiderül, a boltok polcaira is bekerül-e készletként. Mi az első emlékképed a Trabiról?

A Trabantról mindig az unokatestvérem és a keresztszüleim jutnak eszembe, hiszen nekik volt 601-esük. Első emlékképem az, hogy utazunk Polgárra és az akkori Leninvárosba (ma Tiszaújváros) strandolni. Hátsó ülésen a gyerekek, pöfög a Trabi, szól a rádió, nagyon meleg van, tapadunk az ülésbe, az autó belsejében pedig érezni a felforrósodott bőrgarnitúra szagát.

Mi volt a legnehezebb része a Trabi megépítésének?

Az azúrkék színből korlátozott választék áll a rendelkezésre, szemben mondjuk egy fehér vagy fekete színnel, így a Trabant jellegzetességeinek megalkotásával sok álmatlan éjszakám volt.  A legnehezebb része a folyamatnak a nyitható csomagtartó és motorháztető kitalálása volt, hiszen a modelljeimnél mindig arra törekszem, hogy szép egységes felületük legyen, és ne tátongjon nagy lyuk rajtuk a nyithatóság rovására.

 

Szerintem tökéletesen élethű lett, de mondj néhány érdekességet, amelyet az avatatlan szem nem vesz észre rajta rögtön.

Mindenképp érdemes kétszer is tüzetesen megvizsgálni, mert sok apróságot próbáltam beilleszteni a Trabiba. Ilyen például a belső tükör, az egészségügyi dobozka vagy éppen a kipufogócső.

Mik a jövőbeli terveid? Lesznek újabb autók?

A közösségi oldalamon rengeteg ötletet kapok és egy listát is vezetek arról, milyen autók megépítését javasolták már.  A következő projektem viszont szándékosan nem autó témájú lesz, ugyanis szeretnék belekóstolni kicsit másba is. Soha nem árt, ha az ember feszegeti a határait és új tapasztalatokkal gazdagodik. Természetesen az autókat ezzel párhuzamosan fogom továbbra is építeni. Annyit elárulhatok, hogy ötlet szintjén készülőben van egy olyan típusú jármű, amit jól ismer mindenki és szeretnék megpróbálkozni az eddigiekhez képest modernebb autókkal is. Nálam minden attól függ, hogy az első lépések után érzem-e az ihletet. Ha nem, úgy nem erőltetem, hiszen a lényeg, hogy az alkotás örömmel töltsön el.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....