támogatás

Legendás BMW Art Cars kollekció Miamiban

2014.12.01.

A BMW idén is a miami Art Basel művészeti kiállítás hivatalos partnere. A kiállításon a legendás BMW Art Cars kollekció két képviselője, a Roy Lichtenstein által megálmodott BMW E21 320 és a Michael J. Nelson kézjegyét viselő BMW E30 M3 is látható lesz.

December 4-7. között az Art Basel kiállítás immáron tizenharmadik alkalommal nyitja meg kapuit Miamiban, a tárlatot hivatalos partnerként idén ismét a BMW támogatja. A rendezvényen kétszázötvennél is több, modern és kortárs művészeti remekművet, valamint feltörekvő művészek friss alkotásait állítják ki, amelyek egytől egyig Észak- és Dél-Amerika, Európa, Ázsia, illetve Afrika legnevesebb művészeti galériáit képviselik. Az előző évekhez hasonlóan a BMW a 2014-es kiállításon ismét saját eseménnyel jelentkezik, mi több, az expó hivatalos partnereként 7-es BMW-kből álló VIP flottával szolgálja ki a tárlatra érkező exkluzív vendégeket.

A bajor gyártó meginvitálja a kiállítás látogatóit az expó melletti botanikus kertbe, ahol testközelből tekinthetik meg a BMW Art Cars kollekció Roy Lichtenstein által megtervezett darabját. 1977-ben a művész a gyűjtemény harmadik példányát álmodta meg saját elképzelései szerint, egy BMW E21 320 modell képében. A vibráló színvilággal ábrázolt popművészeti tájkép az alkotó híres, képregény-stílusú munkásságát tükrözi a fényezésben, amely egy száguldó versenyautót vezető pilóta szemszögéből láttatja a pillanatnyi vidéket. A Kongresszusi Központ Art Basel-i gyűjtemény-különlegességeket felvonultató halljában a Michael Jagamara Nelson kézjegyét viselő BMW Art Car lesz megtekinthető. 1989-ben az ausztrál művész úgy döntött, a természet madártávlati ábrázolásával varázsolja egyedülállóvá a kollekció következő darabját. Az általa díszített BMW E30 M3 eközben mitológiai őslakosok alakzatait és motívumait viseli.

A képzőművészet és az innovatív járműtechnológia egyedülálló szimbiózisával a BMW Art Cars kollekció legendás darabjai a művészetek, illetve dizájn-újítások iránt érdeklődő rajongókat, az autók szerelmeseit és a technológiai fejlesztések megszállottjait egyaránt elbűvölték az elmúlt közel negyven évben. A kollekció eleddig tizenhét egyedi járművet ölel fel, amelyeket egytől egyig olyan világhírű művészek álmodtak meg, mint Frank Stella, Roy Lichtenstein, Robert Rauschenberg, Jenny Holzer, Olafur Eliasson és Jeff Koons. A BMW Art Cars járművek a világ számos művészeti kiállításán és múzeumában bemutatkoztak már. 2014-ben a BMW megjelentette első átfogó kiadványát a legendás BMW Art Cars kollekcióról, Hatje Cantz tollából.

2014. december 3-án a BMW az Art Basel kiállítással együttműködve egy új, globális művészeti kezdeményezést jelent be, amelynek célja a feltörekvő művészek támogatása lesz.

Az Art Basel bázeli, miami és hongkongi kiállításai mellett a BMW Group számos egyéb tekintélyes, világméretű művészeti kezdeményezést pártfogol, mint például a berlini „Gallery Weekend” vagy a „Kochi-Muziris Biennial” Indiában. A vállalatcsoport ezeken túl megannyi hosszú távú együttműködést ápol különböző kulturális intézményekkel és neves művészekkel a világ minden táján, valamint olyan újító, nemzetközi formátumok rendszeres támogatója, mint a BMW Tate Live és a Preis der Nationalgalerie.

Az Art Basel kiállításról

Az Art Basel a modern és kortárs alkotásokat bemutató, világelső művészeti tárlatok kiemelkedő darabjainak egyesítő kiállítása, amelynek időről időre Bázel, Miami és Hongkong ad otthont. A kiállítást vendégül látó város és régiója nyújtotta eltérő miliő okán minden egyes tárlat egyedülálló a maga nemében, amely az expón résztvevő galériákban, a kiállított műalkotásokban és a rendezvénnyel párhuzamosan futó, a helyi szervezetekkel közösen életre hívott programsorozatok tartalmi elemeiben érhető tetten. A világ minden tájáról érkező, vezető művészeti galériák ambiciózus remekművein túl minden egyes kiállítás a képzőművészeti ágak legújabb fejlesztéseit helyezi reflektorfénybe, a különböző művészeti irányzatok új ötleteivel, inspiráló elképzeléseivel és nézőpontjaival gazdagítva a tárlat látogatóit.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
A leggyakoribb hibák, amiket kerüljön el.   ..
2024.05.10
Kis híján árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje - az eset tegnap dél....
2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....