szervíz

Látogatás az Altenthaller és Bekő Autó Kft-nél - A nagy testvér védelme a Q-Service hálózatban

2017.09.18.

A mosonmagyaróvári Altenthaller és Bekő Autó Kft. 2010-ben alakult, így viszonylag fiatal szerviznek tekinthető. A tulajdonos maga is bepiszkolja magát, ha szükséges, de inkább szakmai segítséget nyújt a munkatársainak, akikkel nagyon jó közösséget alakított ki. A műhelyben összeszokottságot és baráti kapcsolatokat láttam, amikor Altenthaller Tamással beszélgettem.

Ő.P.: Mesélnél egy kicsit a szervizről! Mi a történetetek?

A.T.: 2010-ben alakultunk, ahogy a cégnév is sugallja ketten alapítottuk a vállalkozást. A társam időközben kivált, de a nevünk maradt, szinte mindenhol AB Autó néven vagyunk megtalálhatók. 4 éve alakítottunk ki egy boltrészt és egy ügyfélvárót, hogy szolgáltatási színvonalunkat tudjuk növelni. Fényezésen és karosszéria-javításon kívül mindennel foglalkozunk. Fontos, hogy helyben meg lehessen oldani az ügyfél minden problémáját, hiszen ők komplex szolgáltatásra vágynak.

 

 

Ő.P.: Mikor csatlakoztatok a Q-Service hálózathoz?

A.T.: 3 éve, az elsők között csatlakoztunk a Q-Service hálózathoz és azóta sem bántuk meg.

 

Ő.P.: Mit nyújt nektek a hálózat?

A.T.: Nekem pontosan az a része tetszik, amit egy márkafüggetlen szerviz nem tud önerőből megoldani, amihez kell háttértámogatás. Ilyen például a Mobilitásgarancia-program, amivel plusz szolgáltatást lehet adni. Másrészt szakmai és jogi háttér van mögöttünk, valahova tartozunk, ami az ügyfelek felé is egy erős céget sugall.

Nem mellékes, hogy kedvezőbb árajánlatot tudunk adni, amióta a szerződést megkötöttük. Úgy érzem, hogy nem egy ügyfél vagyok a sok közül, hanem segítenek, hogy fejlődhessek.

 

Ő.P.: Volt más, számokban kevésbé kifejezhető előnye is a csatlakozásnak?

A.T.: Szakértői segítség, kétes ügyekben jogi segítség. Az egész létünknek egy kerete van, és komoly háttér van mögöttünk.

 

Ő.P.: Milyen terveitek vannak?

A.T.: A munkaerőhiány ad gátat a terveknek. Hiába próbálok bővíteni, ha nincs, aki a gépekkel dolgozna. Ha változik a munkaerőpiac, akkor lehet fejleszteni. Jelenleg 3-an vannak a műhelyben és 1 ügyfélszolgálatossal üzemelünk.

 

 

Ő.P.: Mi a tapasztalat a tanulókkal?

A.T.: Kevés gyakorlatiassággal jönnek, így nagyon az alapokról kezdjük a műhelyfeladatokat. Amíg nem érettségizik, csak nyaranta van nálunk, majd érettségi után a második évben két hetente két napot jönnek hozzánk. Sajnos a diák nem konvertálódik munkatárssá, pedig szeretek kezdőket felvenni, mert valamelyest a saját formámra tudom alakítani őket.

 

Ő.P.: Milyen változásokra számítasz a piacon?

A.T.: Én azt szeretném, hogy legyen becsülete a szakmának, a munkának és olyan rezsióradíjon tudjunk dolgozni, ami a fennmaradáshoz szükséges hosszú távon. Nálunk közel van a nyugati határ, tőlünk 20 km-re 30 ezer ft-os óradíjon dolgoznak, pedig szinte minden annyiba kerül kinn, mint nálunk, lassan az alkalmazotti költségek is, de a mi óradíjaink nem emelkednek, így nincs értelme fejleszteni.

 

 

Ő.P.: Szakmai oldalon milyen kihívásokra számítasz?

A.T.: Nem vállalunk el már mindent, fenn kell tartani egy műhelyt és alkalmazottaknak bért kell adni, ez a kihívás az első. Látom, hogy sokan csak féket és futóművet javítanak, majd amikor nehezebb ügy kerül eléjük, akkor átküldik az ügyfelet hozzánk. Ez egyrészt szakmailag hízelgő, másrészt viszont azt szeretnénk, ha ez az ügyfél a gyorsszervizét is nálunk végeztetné el, mert az is kell a nyereséges üzemeltetéshez.

Még lesz bővítés, így is kell fejleszteni, ha többen leszünk, ha nem, mert nem férünk el a jelenlegi épületben.

 

Ő.P.: És végül egy nagyon egyszerű kérdés. Miért jó egy ügyfélnek, ha hozzátok hozza az autóját?

A.T.: Rugalmasak vagyunk, ezt szokták ránk mondani. Gyorsak vagyunk és meg tudjuk oldani z ügyfelek problémáit. Fékbetétet mindenhol ugyanúgy cserélnek (jobb esetben), a mellé adott dolgoktól lesz a munkánk értéke több, vagy kevesebb.

 

Ő.P.: Köszönöm a beszélgetést!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....