MOL
Berislav Gaso kifejtette: a csoport nemrég indította el a New Upstream programot, ebben ambiciózus célokat fogalmaztak meg, így egyebek mellett javítani kívánják a régóta meglévő mezők kitermelését, mindenekelőtt Magyarországon és Horvátországban. Nemcsak megállítani szeretnék a termelés évek óta tartó csökkenését, hanem annak növelésén is dolgoznak: az elmúlt évben 20 százalékkal sikerült növelni a kőolajtermelést. Emellett el kell érni a hatékonyság emelkedését is - tette hozzá.
Az ügyvezető igazgató nagy dolognak tartja, hogy a Mol kutatás-termelési szegmense még az idei 42 dolláros átlagköltség mellett is önfinanszírozó, 2016 első kilenc hónapjában az upstream több mint félmilliárd dollár EBITDA-t ért el, miközben mintegy 140 millió dollár szabad cash flow-t (készpénzállományt) is termelt. (EBITDA - a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény, a dollár kedd este 289,23 forintot ért.) Az ügyvezető igazgató elmondta: 13 országban vannak jelen, 8 országban termelnek.
A Mol mostani napi 110 ezer hordós kitermelésének több mint 70 százaléka magyarországi és horvátországi, a maradék 30 százaléka pedig a nemzetközi portfólióból érkezik - olvasható a Világgazdaságban.