vasút

A Közlekedési Múzeumba került Horthy Miklós egykori étkezőkocsija

2020.12.26.

Megérkezett Magyarországra a Turán 9, Horthy Miklós egykori szerelvényének étkezőkocsija, melynek restaurálását a Közlekedési Múzeum fogja elvégezni.

A Turán vasúti szerelvényt Horthy Miklós kormányzó magas szintű protokoll eseményeken használta 1944-ig, majd később az akkori Csehszlovákia területére került. Az étkezőkocsit, azaz a 9-es számú vagont ezután sokáig Csehszlovákia kormánya használta reprezentációs célokra, de az 1970-es években leselejtezték, és magánkézbe került - emlékeztet a Közlekedési Múzeum által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye.

Mint felidézik, Magyarország egy darabig még próbálkozott a legendás szerelvény visszaszerzésével, de mindezidáig csupán egy kocsi, a 12-es számú került újra az országba; ez a teljes felújítást követően ma a Tatai úti Vasúttörténeti Parkban látható.

A Turán 9-re döbbenetes állapotban, egy tóparti ház emeleti szintjeként, befalazva találtak rá a szlovákiai Szencen - áll a közleményben.

A múzeumi értékű jármű eddigi tartózkodási helyéről a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe került, miután megvásárlására, hazaszállítására és a felújítás idei megkezdésére az intézmény kezdeményezésére az emberi erőforrások minisztere soron kívüli támogatást biztosított.

Horthy Miklós egykori étkezőkocsijának bontását és szállítását a Közlekedési Múzeum megbízásából a MÁV Rail Tours végezte.

További tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Több rekorder található a kék oválosok mezőnyében, igaz, különböző korszakokban versenyeztek. ..
2025.02.12
Ónos eső veszélye miatt csütörtökre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Csongrád-Csanád,....
2025.02.12
Az utóbbi hetekben meredeken zuhanni kezdtek a Tesla eladásai Európa egyes országaiban, amit....
2025.02.12
A Pestről Budára vezető oldalról átrepült a másik útpályára, és ott a forgalommal szemben állt meg....
2025.02.12
Hetedik szakaszán a Porsche Taycan megállt Malajziában a Join the Porsche Ride részeként.....
2025.02.12
A jelenlegi technológiáknál hatékonyabb eljárással növelné a nagyfeszültségű akkumulátorok....
2025.02.12
Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelem kapcsán Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden....
2025.02.12
Az európai gyártó 5-10 évvel későbbre tolná a ZEROe hidrogénüzemű repülőgép forgalomba állítását,....
2025.02.12
A német gyártó remekül szerepel az európai piacon elektromos modelljeivel, legújabb, belépő szintű....
2025.02.12
A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és....