rendkívüli időjárás

Közlekedési fennakadásokat okoz a rendkívüli havazás

2021.02.07.

Közlekedési fennakadásokat okozott a Darcy nevű hóvihar Hollandiában. Az országban életbe léptették a legmagasabb szintű, vörös riasztási fokozatot - írta vasárnap a helyi sajtó.

A nemzeti meteorológiai intézet szerint a nap nagy részében folytatódnak az erős széllökések és a havazás. A jelentések szerint ilyen rendkívüli időjárási helyzet utoljára 10 éve volt az országban - írja az MTI.

A holland állami vasúttársaság vasárnap reggel bejelentette, hogy délutánig felfüggesztik a vonatjáratokat. Több buszjárat is leállt a nap folyamán, továbbá az eindhoveni repülőtér is arról tájékoztatott, hogy délután 14 óráig nem üzemeltetik járataikat.  

A holland hatóságok felhívták a figyelmet, hogy ilyen szélsőséges időjárási körülmények között a gépjárművezetés is igen kockázatos, és óva intették a lakosságot az útnakindulástól. Noha a közutakat 163 ezer kilométeres szakaszon felsózták, az útfelületek hőmérséklete fagypont alatt van az országban.

A szomszédos Belgiumban ugyancsak havazott vasárnapra virradóra, hétfőtől pedig komoly lehűlés várható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....