alapítvány

Közeleg az adó 1 százalék rendelkezési határideje

2021.05.19.
Immár több, mint 4 éve segíti az e-autopalyamatrica.hu a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt, amely idén is számít a támogatásra az adó 1%-ának felajánlásánál.
 
"Az adó 1% felajánlása Önnek semmibe sem kerül, csupán két percet kérünk, amíg kitölti a rendelkező nyilatkozatot. Viszont ez sokkal többet jelent számunkra! Gyógyulást, egészséget, örömet..."
 
Immár több, mint 2 évtizede, hogy a Heim Pál Gyermekkórház létrehozta a fejlesztését támogató Alapítványt, ezáltal biztosítva a beteg gyermekek zavartalan és szakszerű ellátását. Hosszú évek óta ez Magyarország egyik legsikeresebben működő szervezete. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közkedvelt az adományozók körében, illetve számos esetben pozitív példaként említik a különböző médiumok is. 
 
Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az Alapítvány mindig szem előtt tartotta és tartja a gyermekek érdekeit, hiszen a beérkező adományokat teljes egészében a Heim Pál Kórház fejlesztésére fordítja, mely felhasználási területekről kimutatásokat is készít, amik mindenki számára elérhetőek.
 
Az Alapítvány elnevezése már sejteti, hogy azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a gyermekellátás körülményeinek javítását, melynek megvalósítása érdekében nagyobb összegeket fordít: a Kórház épületeinek felújítására; új, korszerűbb műszerek, eszközök beszerzésére; a dolgozók szakmai tudásának fejlesztésére.
További információkat és a rendelkező nyilatkozatot itt találja.
 
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....
2024.05.09
Aki ellátogat a ZKW autóipari beszállító üzemébe, bepillantást nyerhet a raktárlogisztika jövőjébe....
2024.05.09
Lébény közelében egy szakaszon lassan halad a forgalom - írja csütörtökön délelőtt fél 11-kor a....
2024.05.09
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű,....