Peugeot 508 SW

Köszi, Tavares - Peugeot 508 SW GT teszt

2020.05.03.

Gyorsan rákényszerít, hogy fejet hajts előtte, majd olyan mély benyomásokat kelt, amilyeneket csak egy igazán magabiztos autó tud. És még mindig egy Peugeot-ról beszélek.



Sokaknak megmutattam. Mert mindenkit érdekelt. Legalább olyan érthetetlenül álltak a jelenség előtt, mint én, amikor először leesett, hogy megannyi prémium autós csalódás után éppen egy Peugeot 508 SW mellett süthetem el hangzatos dicsérő mondataimat. Egyszer például éppen francia autórajongó barátommal beszélgettünk róla estébe menően, közben a szemeim a vonalait fürkészték, ahogy megtörik, és különböző színeket vesz fel a vörös fényezés, és akkor döbbentem rá, hogy a franciák valami maradandót alkottak.

No, nem csak dizájn szempontból, noha az is kulcsszerepet játszik az új 508 SW esetében. Mégis ki tudna elmenni egy ennyire jól súlyozott formavilág mellett? Tekintetek követték bármerre jártam, az emberek orra az ablakon csattant, úgy bámulták. Igen, pontosan így kell kinéznie egy kombinak. Nem tudnék belekötni egyetlen részletébe sem, pedig esküszöm, hogy nagyon, de nagyon sok időt töltöttem a nézésével. Ömlik belőle a stílus, miközben a múltat dicsőíti, hiszen nem titkoltan visszanyúltak a múltbéli legendás formai jegyeikhez, amik még az olyan apró részleteken is visszaköszönnek, mint az 508 felirat betűtípusa. A sötétített hátsó lámpa, és a táncoló fények például nagyon 80-as évek. Van mire büszkének lenniük, és most még egyszer, utoljára a világ orra alá dörgölik: nem felejtünk.

Dacból készült, ahogy az autóipar legnagyobbjai szinte mind. Tudták, hogy a felső-középkategória végső kihalása előtt az 508-nak még egyszer utoljára nagyot kell szólnia, a lehető legnagyobbat, akkor is, ha vesztenek rajta. Jó autót akartak csinálni, nem múlandó divatterméket és ez a hozzáállás mostanra egyre inkább kikopik az autóiparból, többek között az egyre nagyobb nyomásnak köszönhetően mind szabályozási, mind vásárlói oldalról. Úgyhogy most kell kihasználni az esélyt, hogy egy olyan autószerető zseni ül a PSA élén, mint Carlos Tavares, és most kell lecsapni a – talán – utolsó jó Peugeot-kra. Hiszen az új 508 egy jó autó. Egy nagyon jó autó!

Amíg az 508 legtöbb versenytársa csak túlél ebben a hanyatló szegmensben, addig a Peugeot nem spórolt ki semmit, és ezt nagyon tudom értékelni. Teleszkópos a motorháztető, belső oldalán hangszigetelés, az utastérben érintős lámpák, duplán megvilágított piperetükrök, az eldugott helyeken is puha szőnyeg. A csomagtérben is két lámpa világít, egy mozdulattal billenthető a hátsó üléssor, és a két irányba tologatható roló is okos részlet. Hidd el nekem: ezek az apró odafigyelések, finomságok, átgondolt részletek, igenis számítanak, ezektől lesz végül az az érzésünk, hogy egy minőségi terméket vettünk a pénzünkért.

Persze ráfoghatnánk, hogy könnyű dolgom volt, ez ugyanis egy GT, tehát az 508 modellkínálatának csúcsa. Onnan tudod, hogy ki van maxolva egy tesztautó, hogy van rajta tetőablak is, és hát ezen volt. Az viszont koránt sem volt egyértelmű korábban egy Peugeot-ban, hogy egy digitális műszercsoporton figyelhetjük, ahogy a hőkamerás éjjellátó kamera bekeretezi a gyalogosak. Hogy tessék? A legtöbben meglepődnek, hogy itt tart a Peugeot. Nekem újságíróként nem kéne, de ez azért engem is lenyűgözött. Olyan sötét helyeken vett észre, fekete kabátos gyalogosokat, ahol én biztos, hogy nem észleltem volna őket.

És azt meséltem, hogy saját magától lejön az autópályáról? Nem is tudom, hogy volt-e nálam valaha olyan autó, amelyik képes volt ennyire tisztán végigterelni magát az M5 soroksári kihajtóján, ami két elég komoly kanyarból is áll. Pedig alapvetően nem is erre találták ki a kettesszintű önvezető rendszereket, hanem az egyenes vonalú mozgásra az autópályákon, de a Peugeot-é ezt is tudja. Különösen tetszik, hogy semmit sem rejtettek el, az önvezető rendszer működése is nagyszerűen követhető a digitális műszerfalról: először felismeri a sávokat, majd az előttünk haladó autó tempóját, nekünk elég beállítani a kívánt tempót, és onnantól tulajdonképpen magától kormányoz, fékez vagy gyorsít, persze a kezünket a kormányon kell hagyni. Mármint tényleg! Ne legyünk buta amerikai Tesla tulajok!

Amivel viszont végleg lekenyerezett, az a könnyed hajtáslánc. Amikor csak felsóhajtasz, hogy: VÉGRE. Egy éve kerestem ezt az érzést. Pedig régen lehet, hogy azt mondtuk volna a Peugeot 8-fokozatú automatájára, hogy középszerű, de mostanra annyira félrecsúszott valami az autóiparban, hogy kirívóan nagyszerű élmény volt újra egy jó automatát próbálni. Nem rángatott, nem hozott kellemetlen helyzetekbe a kereszteződésekbe, mert súlyos másodperceket késik, egyszerűen csak tette a dolgát a jó öreg, hagyományos bolygóműves Aisin szerkezet.

Valahogy az újkori Peugeot-k leggyengébb pontja, a futómű is egész jól sikerült az 508 alá. Talán az alacsonyabb építés teszi, de ez a futómű nem billegett, helyette példásan rátámasztott a kanyarokra. A GT változatokhoz egyébként alapáron járnak az állítható lengéscsillapítók is, de nem éreztem mérvadó különbséget a menetmódok között. Általánosságban feszes, de mégis jólesően kényelmes a futás. Azért ezekkel az óriási felnikkel, és a peres gumikkal megszólaltak néha az úthibák, de az lett volna csoda, ha nem így lett volna.

Simán lehet, hogy az 1,4 tonnának köszönhető, de én sokkal inkább a részecskeszűrőkre tudom fogni, hogy kevésbé érződött 225 lóerősnek az 1,6-os PureTech turbómotor, pedig jelenleg ez a legerősebb benzinmotor az 508-as kínálatában. Ezt teszik az egyre szigorodó normák. Ettől függetlenül a karaktere kellemes, csak forszírozásra hallatszódik be a motorzúgás, és szerintem a 8 literes fogyasztás is viszonylag logikus egy ekkora testből. Egészen pontosan 4,778 méteren terül el, így nem csak elöl, de hátul is bőséges a hely. Például okos vájatokkal oldották a fejteret is, pedig első ránézésre szűkös a helyhatás a ránk építkező műszerfal és ajtóborítások miatt.

Ha idáig eljutottál a tesztben, talán már érted, hogy leadáskor miért adtam neki még két utolsó tető-pacsit, miért simogattam végig többször is, és miért néztem rá vissza félig könnyes szemekkel. Ilyen nagyszerű összhangot drágábban sem találsz. Konfigurátor szerint 13,8 millióról indít a benzinmotoros 508 SW GT. Ezért már emberes ellátmányt, sok-sok lóerőt, de mindenekelőtt a keret nélküli ablakok szívdöglesztő életérzését kapjuk. Miközben minden az SUV-k, villanyautók, vagy ezeknek a keresztmetszetéről szól, a Peugeot a háttérben piacra dobta a legmenőbb szedán és kombi párost, amit mai fejjel el lehet képzelni. Éljünk vele, amíg lehet!



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....