kínai cégek

Korrupcióval gyanúsítják Kína első autógyárának vezetőjét

2015.03.16.

Kína első állami autógyárának, a Vörös Zászló autómárkát is gyártó, északkelet-kínai székhelyű FAW Csoportnak az elnökét is elérte a korrupcióellenes harc, vizsgálatot indítottak ellene - jelentette az állami média hétfőn.

A szűkszavú, tényközlő hír szerint a Kínai Kommunista Párt (KKP) legfőbb fegyelmi ellenőrző szerve korrupciós vádak, hivatalosan a pártfegyelem megsértése és a törvények megszegése miatt indított nyomozást a 61 éves Hszü Csian-ji ellen. Hszünek képviselői helye volt az országos törvényhozásban, amely vasárnap fejezte be éves ülésszakát.
    

Sajtójelentések szerint a párt központ fegyelemi ellenőrző bizottságának vizsgálócsoportja tavaly nyáron ellenőrzést tartott a Csilin tartományi nagyvállalatnál és már akkor jelezték, hogy elsősorban a cég értékesítési és logisztikai részlegén egy sor gyanús ügyletre derült fény.

Tavaly augusztusban a vezetés három tagja ellen indult nyomozás, a FAW-Volkswagen vegyesvállalat volt vezérigazgató-helyettese, az Audi értékesítési igazgatójának helyettese és a FAW vezérigazgató-helyettese ellen.

A Cajhszin című pénzügyi-gazdasági magazin azt is megszellőztette, hogy sikkasztás ügyében is vizsgálatot indítottak, mivel gyanú merült fel, hogy a vállalat 2002-ben 23,4 millió jüan (1,1 milliárd forint) értékben földet és 131 villát vásárolt.

Hszü még az 1970-es években kezdett mérnökként dolgozni Kína emblematikus autógyárában, és mielőtt a tartományi kormányzatba került, elérte a vezérigazgató-helyettesi posztot is. Később vezető pártfunkciókat töltött be, és úgy tért vissza az autógyár élére.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....