SEAT

A könyörgős kettes, akiktől rettegnek az autósok

2020.10.10.

A SEAT tanulmánya szerint a szülők Spanyolországban, Németországban és az Egyesült Királyságban átlagosan 96 órát töltenek évente azzal, hogy beimádkozzák a gyerekeket az autóba. Sok szülő éppen ezek miatt késik el a munkából hetente legalább egyszer - írja a SEAT közleménye.

Utolsó pillanatban történő látogatás a fürdőszobában, vég nélküli győzködés, hogy végre vegyék fel a cipőjüket és a kabátjukat és a döntés, hogy melyik játékot vigyék magukkal az iskolába minden nap… A házból való kijutás csupán a kihívás egy része, amellyel a gyerekes családok nap, mint nap megküzdenek. Még bonyolultabbá válik a helyzet, amikor az autóba kell őket beültetni, az ülésbe kell bekötni és bepakolni minden szükséges dolgot a csomagtartóba. Ez a próbatétel a szülők idejéből összesen 96 órát – kereken négy napot – igényel évente a SEAT által Spanyolországban, Németországban és az Egyesült Királyságban végzett felmérés alapján.

2020-ra ugyan nem úgy emlékezünk majd, mint olimpiai évre, de ez az év ettől függetlenül a SEAT 70. évfordulója. Elegendő idő ahhoz, hogy történelmet írjon és számtalan – a SEAT első elektromos autójához, az említett Toledohoz hasonló – különleges és egyedi modellt hozzon létre. 16 ólom akkumulátora az autó tömegét 1 015 kilogrammról 1 545 kilogrammra növelte, de városi használatban így is 55 kilométernyi hatótávolságot biztosított. Ez elég volt az elektromos SEAT Toledo számára, hogy felvezesse a versenyzőket az olimpiai játékok záró napján rendezett maraton versenyén.

Késések: a felmérésből kijött, hogy a szülők átlagosan 20 perccel hosszabbítják meg napjukat, hogy a gyerekek autóba ültetése okozta késést ellensúlyozzák. Ez közös mindhárom, a felmérésben részt vett ország eredményében, habár a spanyolok 10 százaléka és a németek 6 százaléka hozzátette, hogy amennyiben ez a folyamat hosszúra nyúlik, az legalább 40 perc hosszabbítást jelent a rutin szempontjából.

A rettegett kettes: van egy ok, amelyet úgy emlegetnek: ebben a korban. Az otthon elhagyása és az autóba történő beszállás szempontjából nincs ennél szörnyűbb. A felmérésben részt vevők szülők 41 százaléka úgy véli, hogy ez a napirendi pont még nehezebb a két és három év közötti totyogókkal.

A rossz rész: a brit, német és spanyol szülők egyetértenek abban, hogy a legidőigényesebb része a folyamatnak, amikor a cipőt és a kabátot kell felvenniük a gyerekeknek. Ezen kívül a késés kapcsán a szülőkben felmerült elsődleges okok között szerepel a gyerekülésbe való beültetés, a biztonsági öv bekötése illetve a mosdó utolsó pillanatban történő meglátogatása.

Hetente egyszer késésben: a napirendnek ez a része és az ezzel eltöltött extra idő gyakran azt eredményezi, hogy a szülők késve érkeznek a munkahelyükre. Ez leggyakrabban Spanyolországban fordul elő, ahol a szülők 55 százaléka számolt be arról, hogy hetente legalább egyszer elkésnek munkahelyükről. Közülük is az esetek 45 százalékában hetente egynél többször érkeznek késve és 21 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy minden nap elkésik. Összességében a megkérdezettek mindössze 19 százaléka állította, hogy soha nem késik el. A brit válaszadók harmada nyilatkozott úgy, hogy hetente legalább egyszer késve érkezik a munkahelyére. Ezzel szemben Németországban a szülők 41 százaléka válaszolta, hogy soha nem késik és csupán 23 százalékuk állította, hogy hetente legalább egyszer késve érkezik munkába.

A rettegett pillanat: érdekes módon a felmérés megmutatta, hogy a spanyol szülők több, mint 70 százaléka tart attól a pillanattól, amikor a gyerekeket autóba kell ültetni, 15 százalékuk pedig kifejezetten retteg a napi rutin ezen részétől. Németországban az idegeskedők tábora 58 százalékra csökkent és mindössze 4 százalék számolt be intenzív szorongásról. A spanyol szülők több, mint fele nyilatkozott úgy, hogy ebben a stresszes helyzetben néha hangosan vagy inkább csak magukban káromkodnak, 15 százalékuk pedig gyakran teszi ezt. A német családok esetében csupán 42 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy időről időre káromkodik egyet, miközben beülteti a gyerekeket az autóba.

Ezeréves technikák: a lehető leggyorsabb és legsimább beszállás érdekében sok szülő a jól ismert jutalmazási játékot veti be. A legnépszerűbb technikák közé tartozik, amikor a gyerekek hallgathatják a kedvenc zenéjüket, kaphatnak valamit a célba érkezéskor, tableten nézhetik a kedvenc programjukat vagy édességet, egyéb nyalánkságot kínálnak fel a szülők. Spanyolország az az ország, ahol a jutalmazás leginkább elterjedt, a szülők közel háromnegyede használja azt. Ezzel szemben Németországban a szülők 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy alkalmazza ezt a technikát, míg az Egyesült Királyságban alig több, mint 25 százaléka a szülőknek teszi ugyanezt.

A jó rész: annak ellenére, hogy a napi rutin ezen része kellemetlenségeket okozhat a szülők számára, 96 százalékuk mégis azt állította, hogy élvezi a gyerekekkel való autózást. A családi utazások legjobban várt része a szülők válaszai alapján az, hogy beszélgethetnek a gyerekekkel, hangosan énekelhetnek velük együtt és hallgathatják egyedi és naiv meglátásaikat a világról. Röviden: végül megéri a vitatkozás, a rohanás és a káromkodás, amikor a nevetésüket hallhatják az autóban.

SEAT Tarraco: kényelem az egész család számára. Nehéz a gyerekeket kicsalogatni a házból, ezért a SEAT legnagyobb SUV modellje olyan családbarát részleteket kínál, amelyek ezt a rutint könnyebbé teszik és így a családi utazás is élvezetesebbé válik.

-  Elektromos csomagtérajtó nyitás és virtuális pedál, amelynek köszönhetően nem probléma a táskák, hátizsákok, bevásárlószatyrok és játékok bepakolása

-  Tágas tér a gyermekbiztonsági rendszerek elhelyezésére

-  Csúsztatható ülések a második sorban, amelyek 60:40 arányban dönthetők és akár 7, könnyen lehajtható ülés elhelyezésére is van lehetőség. A Full Link rendszer segítségével kösd össze telefonodat az Apple Car Play, az Android Auto rendszerével, a Mirror Link pedig megkönnyíti a gyerekek szórakoztatását

-  Négy különböző felszereltségi szinttel is elérhető

-  Három ISOFIX rögzítési pont, Top Tether akasztókkal

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....