autósport

Kiss Norbi a bajnoki címre hajt!

2018.05.25.

Huszonegy több tonnás monstrum, járművenként több mint ezer lóerő, elképesztő száguldás és küzdelem: május utolsó hétvégéjén elrajtol a 2018-as kamion Európa-bajnokság. Misanóban kezdődik meg a FIA ETRC idei szezonja, a Tankpool24 egyik Mercedes versenykamionját idén is a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert vezeti. 

 

Nem titkoltan újabb bajnoki reményekkel indul neki az évadnak a sorozat kétszeres győztese. Markus Bauer a Tankpool24 Racing csapatvezetője nagyon bízik abban, hogy Kiss Norbinak sikerül megszereznie a bajnoki címet, csapattársától Steffen Faastól pedig a Promoters Cup elhódítását reméli.

A szombathelyi versenyző keményen dolgozik azért, hogy ismét a dobogó legfelső fokán tudjon állni. Norbi 2016-ban a Tankpool24-hez szerződött, a csapat sereghajtóból éllovassá vált. A 2017-es szezont Kiss Norbi Európa-bajnoki harmadikként zárta úgy, hogy mindössze 66 pont volt a hátránya az összetettbeli győztes Adam Lacko mögött. 





A néhány hete bemutatott versenykamion idei dizájnja is arra utal, hogy a csapat és Kiss Norbert is minden eddiginél keményebben fog küzdeni a bajnoki címért. A Mercedes a korábbinál agresszívabb, feltűnőbb, többségében fekete festést kapott. De nem csak kívülről, belülről is megújult a gép: a továbbfejlesztett technikának köszönhetően jobb lett a versenykamion vezethetősége, új hátsó hidat kapott és a motor fejlesztésében is történtek előrelépések. A versenyzők év elején egy titkos teszten már kipróbálhatták a kamiont a RedBull Ringen, mindketten úgy látják, hogy jobb lett a 2018-as versenykamion.



Jó hír a magyar rajongóknak, hogy a magyarországi fordulót előrébb hozták a versenynaptárban. A szokásos augusztusi időpont helyett már rögtön a szezon elején, június 16-17-én jön a kamion Eb mezőnye a Hungaroringre. Az idei az első év, amikor két magyar érdekeltség is lesz a sorozatban. Kiss Norbert mellett az OXXO Hungary Track Racing Team is képviselteti magát a brit Ryan Smith személyében.





Kiss Norbert bizakodó az előtte álló nyolcfordulós idénnyel kapcsolatban. “Jó lesz, érzem. Elindult végre a motorfejlesztés, ez rengeteg pluszt jelenthet nekünk. A tesztek eredményével is elégedett vagyok, de igazán azt várom már, hogy beüljek és versenyezzünk. Megtisztelő, hogy a Mercedes kamionos közösséget építő almárkája, a RoadStars is támogatja a munkánkat, ez idén egy igazán versenyképes csomagunk lesz. Remélem, hogy már a szezonnyitó is jól sikerül, de legjobban természetesen a hungaroringi fordulót várom, mindig különleges és elképesztő élmény hazai közönség előtt versenyezni.”



A FIA kamion Európa-bajnokság idei versenynaptára:



május 26-27. Olaszország, Misano

június 16-17. Magyarország, Hungaroring

június 29.- július 1. Németország, Nürburgring

július 14-15. Szlovákia, Slovakiaring

szeptember 1-2. Csehország, Most

szeptember 15-16. Belgium, Zolder

szeptember 29-30. Franciaország, Le Mans

október 6-7. Spanyolország, Jarama

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....
2025.02.09
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak....