Hankook Racer Cup

Kismarty-Lechner Gábor duplázott Brnóban

2018.09.10.

A Hankook Racer Cup negyedik versenyhétvégéje nem a csatározásoktól volt hangos, mind inkább a kiegyensúlyozott, taktikás versenyzéstől. A csehországi aszfaltcsíkon ugyanis a tapasztalt pilótának számító Kismarty-Lechner Gábor kétszer is nyerni tudott, így a 2018-as bajnokságban előnyét komolyan bebiztosította. Csupán egy pont hiányzik ugyanis a magyar bajnoki címéhez az idényzáró hungaroringi futamon.

Az egész hétvége csendesen alakult, holott már megszokhattuk, hogy a fiatal tehetségeket felvonultató sorozatrésztvevőitől mindig izgalmas és eseménydús versenyekre számíthatunk, most azonban a csehországi helyszínen nyugodt viadaloknak lehettünk tanúi. A brnói pálya, több mint öt kilométeres aszfaltcsíkja a technikás külföldi versenyhelyszínek közé tartozik, ahol inkább a higgadt, ám de taktikás versenyzés lehet célravezető.

A mezőny BMW-s versenyzőinek nagy része a ralikrossz bajnokságban is érdekelt, így ezúttal nélkülük zajlott a sorozat negyedik versenyhétvégéje. A Swiftek a „kistúrások” mezőnyével együtt álltak a szombati futam rajtrácsán. Kismarty-Lechner Gábor már a rajtot követően az élre állt, és nem sokkal később már megfelelő előnyt autózott ki üldözőivel szemben. Ez a „vonatozó” állapot egészen a verseny végéig tartott, azonban a harcoktól mentes monotonitás olykor nehezebben kezelhető, mint az éles helyzetek. Csak a „kistúrában” induló Lotusokkal vívott csatározások szakították meg ezt az egyhangúságot. A brnói hétvégén a bajnokság élén álló Kismarty-Lechner Gábor győzni tudott a nyomában érkező Király Richárd előtt.





A folytatás legnagyobb kihívását így az autó és a Hankook abroncsok jó beosztása jelentette, hiszen ezekkel kellett teljesíteniük a vasárnapi időmérőt és a második futamot is. Az időmérő edzésen a szombatihoz hasonló rajtsorrend született, így ennek alapján indult a második futam. Nem sokkal a rajt után az élről rajtoló Kismarty nyomában szorosan loholt legnagyobb riválisa Király Richárd, olyan közelségben, hogy neki a szélárnyék gyakran segítséget jelentett. A nagy igyekezetben, az egyik kanyarban elfékezte magát, ami miatt beesett a sóderágyba, így számára a verseny ezen a ponton véget is ért. Kismarty-Lechner Gábor így könnyedén megőrizte vezető pozícióját, így előnyét 74 pontra duzzasztotta.





Éppen egy hónap múlva kerül sor a bajnoki idényzáró futamaira, amelyek ahogy lenni szokott a Hungaroringen kerülnek megrendezésre, vagyis a mogyoródi versenyhelyszínre marad az ünnepélyes bajnokavatás!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....