Izrael

Kína lett az első számú autóbeszállító Izraelben

2024.07.27.

Az Izraeli Járműimportőrök Szövetsége által közétett legfrissebb kimutatások alapján a kínai autómárkák 2024 első felében átvették a vezetést Izrael autópiacán.

A közölt adatok alapján 2024 januárja és júniusa között a kínai autóipari cégek 34601 benzines, dízeles és elektromos járművet adtak el Izraelben. A második helyre a koreai cégek értek oda 27187 autóval, míg a japánok 23185 autót tudtak eladni a közel-keleti országban. 

A kínai elektromos autók különösen nagy mértékben képviseltették magukat az idei év első felében. Ez azt jelenti, hogy az összes EV-t figyelembe véve 68,31 százalékuk volt kínai, ami 26803 autót jelent. A kínai márkák közül a BYD volt a legkapósabb, így a márka 6 modelljéből együttesen 10178 darabot adtak el. A cégen belül a BYD Atto 3-ból vették a legtöbbet, szám szerint 7265-öt. 

Az EV-k számában idén különösen nagy volt az elmozdulás, mivel 2023 egészében "mindössze" 29402 darabot értékesítettek, így ha folytatódik ez a tendencia akkor 2024 végére ez a szám akár a tavalyi eladások kétszeresét is elérheti. 

Az Izraelben történő kínai autóeladások felfutása egyébként több tényezőnek is betudható. A távol-keleti ország gyártói versenyképes áron kínálnak, jó minőségű elektromos és robbanómotoros modelleket egyaránt, ami sok embernek nyeri el a tetszését manapság. A gyártók típusainak palettája folyamatosan bővül, még annak ellenére is, hogy a közelmúltban rendkívül sok ország védővámokat vetett ki a kínai autókra. És 2024-ben a környezetvédelmi megfontolások, valamint a kormányzati ösztönzők miatt is folyamatosan nő a fogyasztói érdeklődés az elektromos járművek iránt, ár-érték arányban pedig jelenleg a kínai EV-k számítanak a legjobbnak a piacon.

2024 első felében nem csak az izraeli autópiacot uralták a kínai autógyártók, hanem sikerült rávilágítaniuk a fogyasztói preferenciák, valamint a piaci dinamika jelentős változására is. 

 

Forrás: 
https://carnewschina.com/2024/07/08/china-emerges-as-top-car-supplier-in-israel/

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....
2025.12.28
A CUPRA újra a határokat feszegeti a nagy teljesítményű design világában: visszatér a legendás,....
2025.12.28
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan az utakon a Volkswagen ID. Polo! - írja Facebook-oldalán a....
2025.12.28
Szombat este Leondingban (Linz-járás) a B1-es autóúton egy gyorshajtót kaptak el, aki majdnem 100....
2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....