Mazda
Az 1-es és 4-es BMW-k formatervéért felelős Rice a 26 éve Mazdánál dolgozó Peter Birtwhistle nyugdíjazásának apropóján kapta az említett előléptetést. Jeff Guyton a Mazda Europe ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: „Kevin folytatni fogja Peter munkáját, biztosítva a Mazda formanyelvének folytonosságát, miközben ő már az új generációs dizájnereket képviseli”.
Kevin Rice hivatalba lépésekor a Mazda éppen egy újjáéledési időszakát éli a KODO dizájnelvek által megalkotott CX-5, Mazda3 és Mazda6 modellek által. Az ötvenéves formatervező 2013-ban csatlakozott a Mazdához, előtte 13 évig a BMW-nél dolgozott, azt megelőzően pedig – 1995-2000 között – a Mazda senior designere volt, az RX-8 roadster és a Neospace koncepcióautó megjelenésében megmutatva kreativitását és alkotókészségét.
A brit nemzetiségű Rice járműtervezést tanult a szigetországban, majd az Opelnél kezdte meg karrierjét 1986-ban. 1988-ban az Italdesign Giugiaro-hoz csatlakozott és Olaszországban dolgozott három évig, ezt követően szabadúszó tervezőként Saab és Ford modellek formatervi munkájában vett részt.