Stellantis
Ez az átalakítás jól beleillik a Stellantis csoportnál és előtte a PSA-nál, Carlos Tavares vezetésével végbe ment változtatások sorozatába. Ahogy minden átalakításnak a franciáknál, ennek is elsősorban a költségcsökkentés az oka, amit általában igen hatékonyan csinálnak, hiszen az Opel-ből is nyereséges márkát csináltak mindössze 18 hónap alatt.
A gyártók és kereskedők kapcsolatát szabályozó Európai Uniós előírások éppen felülvizsgálat alatt állnak és 2022-től új szabályok lesznek érvényesek. Az ilyen felülvizsgálatokat gyakran követi a kereskedői szerződések felmondása és újakról való megállapodás, ilyen szempontból most sem történik semmi különös. A gyártók igyekeznek megfelelni az előírásoknak és kihasználni az új szabályozás adta lehetőségeket, így feltételezhetjük, hogy más gyártók is új szerződéseket kötnek majd.
Ami a Stellantis esetében más, az a kereskedőik jövőjéről szóló elképzeléseik. A Stellantis terve az, hogy elsősorban egyszerre több márkát forgalmazó kereskedéseket szeretnének létrehozni. Ez a folyamat egyébként már régen elindult a PSA és az FCA esetében is, de egy ilyen széles portfólióval nagy kihívás lehet a megvalósítás.
A másik meglepő terv, ami értelemszerűen következik az egyszerre több márkát forgalmazó kereskedések tervéből, az a kevesebb kereskedővel való együttműködés. A terv az, hogy egy régióban többnyire egy nagy kereskedői hálózat értékesíti majd a Stellantis termékeit. Persze sok kereskedő eddig is egyszerre több márkát Stellantis márkát forgalmazott, így bizonyos esetekben a Stellantis kénytelen lesz kiválasztani a nyertes kereskedői hálózatot.
Ez a több márkát egyszerre forgalmazó kereskedés nem ritka és az ICDP felmérései szerint igen népszerű a vásárlók körében. Magyarországon például a Duna Autó működik hasonlóan, aki jár már arra ismerheti azt a különleges környezetet, ahogy néhány utcában bármerre tekint az ember, autókereskedést talál. Bár a megvalósítás minden bizonnyal komoly befeketetéseket igényel, hosszú távon ezzel mind a Stellantis, mind a kereskedő spórolni fog.
Az igazán nagy kihívás a projektben a határidő. A Stellantis tervei szerint július közepére megszületnek a szándéknyilatkozatok, ami nem lehetetlen, ha az elképzelések azonosak, de abban biztosak lehetünk, hogy a projekt gyors megvalósításához képest az Opel 18 hónap alatti nyereségessé alakítása szinte sétagalopp volt.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!