traktor
A hétvégén a férfiak mellett a nők is megmutathatták, hogyan kell versenyautóként száguldozni ezekkel a monstrumokkal és azt is megtudtuk, milyen érzés egy közel 80 milliós traktorral dolgozni.
– Nem mind olyan jó traktor nekem. De sok tetszik – foglalta össze tapasztalatait a zákányszéki traktorshow-n az ötéves Sólya Soma a delmagyar.hu portálnak. A kisfiú nagy szakértelemmel járta végig a járműveket, hogy megállapítsa: a gumitalpas a legmenőbb. – Játék traktorom már van, de igazi is lesz. Egy John Deere. Azzal fogok dolgozni – dicsekedett.
Traktor, minden mennyiségben. Fotók: Kuklis István/Délmagyarország
Somának volt mit nézegetnie szombaton: közel kétszáz traktor érkezett az immár második alkalommal megrendezett show-ra. Valószínűleg ő profibb módon megkülönböztette ezeket mint női tudósítónk, aki szerint volt zöld, piros, sárga és kék, illetve új és régi. Abban viszont biztos volt pár perc után, hogy megtalálta a legdrágábbat.
– Bárcsak az enyém lenne – mondták többen is, amikor a tulajdonosát kerestük a Fendt 933-asnak. Berec Krisztián is ezt mondta, ő azonban legalább vezetheti – két hete ezzel a géppel dolgozik Röszkén. – Légkondis, ring a fülkéje – egyszerűen jó – jellemezte a 70-80 millió forintos traktort. Ilyen értékű géppel természetesen nem indult a gyorsasági versenyen, ahol rallye-autóként száguldoztak tulajdonosaik ezekkel a hatalmas munkagépekkel. Az erőhúzásra azonban esélyesként nevezett vele.
A kevésbé értékes traktorokat viszont nem kímélték tulajdonosaik: egyiknek a váltója, másiknak a kereke esett ki verseny közben. El is gondolkoztunk, vajon ez a jobb a traktornak, vagy az a megalázottság, hogy a pálya mellett parkoltatják, emelőkarjára pedig asztalt, padot és napernyőt pakolva sörözgetnek rajta – ilyet is láttunk ugyanis.
A férfias rendezvényen láttunk szép számmal nőket is, mi több, saját futamot is kaptak. Igaz, csak nyolcan vállalkoztak arra, hogy a családi traktorral körbemenjenek a versenypályán. Hogy a bátorság hiányzott vagy a férfiak engedték át nehezen a volánt, az nem derült ki, mindenesetre több hölgy is úgy gurult ki a pályára, hogy a fülkében ott adta a jó tanácsokat élete párja is. Barna Orsolyát öten is igazgatták, pedig láthatóan nem volt rá szüksége. A 16 éves fiatal, csinos lány 9 éves kora óta vezeti Europad traktorjukat.
– Permetezünk, targoncázunk vele – mesélte Barna Mihály, az édesapa, aki nem is értette a kérdést: nem félti-e lányát vagy a traktort. – Földes úton járunk, mi baja lenne bármelyiknek is? – kérdezte. Orsolyától csak annyit sikerült megtudnia a delmagyar.hu portálnak, hogy felnőttként is traktort akar majd vezetni: a verseny előtt ideges volt, miután pedig férfiakat is megszégyenítő módon végighajtotta a járművet a pályán, és kiderült számára, hogy egy apró manőverezési hiba miatt sok időt veszített, durcásan elvonult.