kínai autóexport

Két éven belül a kínai autóipar „lenyeli” az orosz piacot

2023.10.20.

Két éven belül a kínai autóipar gyakorlatilag „lenyeli” az orosz autópiacot, kilencven százalékos részt hasít ki belőle - legalábbis ezt jósolja Vjacseszlav Zsiglov, az Orosz Autókereskedők Szövetségének (ROAD) alelnöke és ügyvezető igazgatója.

Zsigalov az RBK kereskedelmi televíziónak nyilatkozva beszélt erről. Úgy fogalmazott, hogy az orosz autóipar „kikap” a kínai autóipartól, méghozzá „tisztán”. Szerinte a kínai márkák két éven belül az orosz autópiac 90 százalékát fogják uralni. Az orosz autóipar fejlődésével kapcsolatos előrejelzésében azt mondta, hogy most nincsenek meg az előfeltételei az orosz márkák minőségi javulásának. A hazai autógyártók valószínűleg nem tudnak majd ellenállni a kínai terjeszkedésnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz autóipar jelenlegi stratégiájában a kutatásra-fejlesztésre szánt kiadások aránya nagyságrenddel alacsonyabb, mint a globális autóipar vezetőinél.

Korábbi szakértői előrejelzések arról szóltak, hogy már az idei év végére a kínai márkák hatvan százalékos részt hasítanak ki az orosz autópiacból.

Az orosz autóipart nemcsak a kutatás-fejlesztésre szánt források kétségbeejtően alacsony aránya gyöngíti, hanem a drámai szakemberhiány a gyártási lánc minden pontján, de a szállítmányozásban is.

A legnagyobb orosz autóipari vállalatot, a kínai rohamban egyedüliként még talpon maradt AvtoVazt az ág is húzza, szinte már csak rossz hírek érkeznek a háza tájáról. Nemrégiben arról írt a szaksajtó, hogy a kamionsofőrhiány miatt irdatlan mennyiségű elkészült járművet nem tudtak kiszállítani az autókereskedéseknek. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy szüneteltetnie kellett a májusban piacra dobott LADA Vesták gyártását, miután nem tudott beszerezni alkatrészeket. Az új autók tulajdonosai pedig panaszáradatot zúdítottak a vállalatra amiatt, hogy rengeteg baj van az új autókkal.

Közben Kína rohamléptékben terjeszkedik az orosz autópiacon, ahonnan egyként vonultak ki tavaly, Ukrajna megtámadása után a nyugati márkák. Az év közepén az oroszországi teljes hivatalos járműkereskedői hálózat már csaknem felét – 46 százalékát - kínai márkakereskedések tették ki. Az idei év első felében a kínai márkák közül Jetour terjeszkedett legintenzívebben, 74 bemutatótermet nyitott szerte az országban, a Kaiyi 65-öt, a Livan pedig 47-et.

A külföldi autók közül változatlanul a kínai Cheryből adnak a legtöbbet Oroszországban. A Chery szédületes iramot diktál, az eladásai több mint egy éve töretlenül és meredeken nőnek, júliusban több mint tízezer új autót adtak el. A Chery mellett csak az orosz LADA tudta átlépni ezt a lélektani határt. Ha az év elejétől számított hét hónapról beszélünk, a növekedés akkor is bődületesen nagy, 3,8-szoros volt. A Chery piaci részesedése ezzel Oroszországban 11,7 százalékra emelkedett a tavalyi év négy százalékáról.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....