gazdaság

A KÖZOP-os uniós forrás 20 százaléka vár elköltésre

2013.08.28.

A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) 2175 milliárd forintos támogatásából 450 milliárd költhető még el az év végéig - közölte Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

    A hátralévő összegből 55 milliárd már szerződéssel lekötött, 367 milliárdnál folyamatban van a közbeszerzés, és 28 milliárd az az összeg, amelyre még nem írtak ki közbeszerzést - ismertette az adatokat Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője a tájékoztatón. A következő, 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban a KÖZOP-támogatás várhatóan 1200 milliárd forint lesz, és az EU a vasútfejlesztést helyezi előtérbe - vázolta a jövőt az államtitkár.
    A NIF Zrt. kommunikációs vezetője azt közölte, hogy hamarosan megjelennek az utak mentén azok az óriásplakátok, amelyek az Új Széchenyi Terv keretében, a folyó uniós költségvetési ciklusban magvalósuló autópálya-, vasút- és közútépítést mutatják be.

    Összesen 340 kilométer autópálya épül meg 2007 és 2013 között, ebből elkészült 112 kilométer, 73 kilométeren folyik a kivitelezés, és közbeszerzés, illetve előkészítés alatt áll 155 kilométer.

    A közútfejlesztés többnyire a 11,5 tonnás teherbíráshoz szükséges szélesítést és burkolat erősítést jelenti. Eddig elkészült 379 kilométernyi útszakasz, kivitelezés alatt áll 332, míg a közbeszerzés, illetve előkészítés fázisában lévő szakaszok 349 kilométert tesznek ki. Az új, illetve felújítandó vasúti pálya hossza 540 kilométer. Ebből kész 236 kilométer, épül 217, és közbeszerzés alatt áll 87 kilométer.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....
2024.05.09
Aki ellátogat a ZKW autóipari beszállító üzemébe, bepillantást nyerhet a raktárlogisztika jövőjébe....