e-matrica

Június végéig 41,94 milliárd forint bevétel származott e-matrica eladásából

2017.07.03.

Az év első hat hónapjában 41,94 milliárd forint bevételt származott az e-matrica értékesítéséből, ami az előző év azonos időszakában elért 38,17 milliárd forinthoz képest 10 százalékos növekedést jelent - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) hétfőn az MTI-vel. 

 Mivel az útdíjfizetési rendszer árai és feltételei nem változtak, ezért a bevétel-növekedés hátterében főként a magyarországi díjköteles úthálózat forgalmának erősödése áll.

Kiemelték: az éves és a megyei e-matricáknál messze átlagon felüli emelkedés tapasztalható, az évesből június végéig mintegy 12,1 százalékkal, a megyeiből 13,7 százalékkal vásároltak többet az autósok. A megyei e-matricákból az első félévben közel 190 ezer darabbal fogyott több 2016 azonos időszakához viszonyítva, a bevétel pedig több mint 1 milliárd forinttal haladta meg a bázis értéket.

Továbbra is a Pest megyei matrica (901 ezer darab) iránt a legnagyobb az érdeklődés, ezt követi 169 ezres darabszámmal a Fejér megyei, valamint  a Győr-Moson-Sopron megyei és a Heves megyei.  

Arról is beszámoltak, hogy a külföldiek mintegy 35 százalékos arányt képviselnek az első féléves értékesítési adatokban, ami nagyjából megfelel az előző év azonos időszakának. Az év első hat hónapjában közel 2,34 millió e-matricát vásároltak a nem magyar felségjelű járművekre, ami 10 százalékos növekedést mutat 2016 első félévéhez képest. A külföldi autósok június 30-ig legnagyobb számban heti e-matricát vásároltak, összesen 1,95 millió darabot, közel ugyanannyit (2,02 millió darab), mint a magyarországi autósok.

A külföldi országok sorrendjét vizsgálva az idei első félévben a legtöbb jogosultságot, mintegy 523 ezer darabot a román felségjelű autókra vásárolták, ami 22,41 százalékos arányt jelent. Ezt követik 21,43 százalékkal a német felségjelű autók, majd Ausztria, Szlovákia és Szerbia következik a sorban. Az adatok alapján Magyarországon idén eddig 94 ország járműveire vásároltak valamilyen e-matricát.

A június 30-ig értékesített mintegy 6,7 millió e-matrica közel 3,66 millió egyedi rendszámhoz köthető, ez körülbelül 357 ezerrel, 10,8 százalékkal haladja meg a bázis értéket. Az adatokból az is kiderül, hogy a tavalyhoz képest új rendszámként megjelent magyarországi járművek nagyjából felét nemrégiben, vagyis 1-2 éven belül helyezték forgalomba.

Az e-matricát mindig a díjköteles gyorsforgalmi útra (autópálya, autóút) való felhajtás előtt kell megváltani, a pályamatrica megvásárlása soha nem jelent visszamenőleges jogos úthasználatot. A vásárláskor, még a kifizetés előtt ellenőrizni kell a rendszámot, a felségjelet, a járműkategóriát és az érvényességi időt - olvasható a NÚSZ közleményében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....