e-mobilitás

Jön az e-Moke

2021.10.27.

Az egykori Issigonis féle Mini Morris homokfutó változata, a Moke jövő év elejétől már kizárólag elektromos hajtással lesz kapható – jelentette be tulajdonosa, a brit Moke International társaság (www.mokeinternational.com). 

Szerző: Heimer György

A legendás szabadidős kiskocsit (amely az ős-Mini megszűnése után is életben maradt, különféle vállalkozások kis sorozatban tovább gyártották) villamosítva, emissziómentesen bizonyára éppen olyan szórakozást kínál, mint a most nyugdíjazott benzines hajtású. Az e-Moke maximális teljesítménye 33 kW, 4,4 másodperc alatt sprintel az óránkénti 55 kilométeres sebességre, végsebessége 100 km/óra, a hatótáv 144 kilométer, az akkupakk feltöltése pedig négy órát vesz igénybe. A leírásokból kiderül, hogy a villanyos bricska súlya 800 kiló, hátsókerék-hajtású, gyártják jobb- és baloldali kormányművel, ára pedig 34 ezer euró felett startol.

A Moke International – amely néhány éve megszerezte a márkanév-használat és a forgalmazás jogát – a nálunk nem annyira ismert brit Fablink Csoport üzemeiben, jobbára kézimunkával gyártatja a műszakilag korszerűsített „Mini szöcskét”. A Moke története valójában kilencszázhatvanas évek elejére nyúlik vissza, amikor a zseniális Sir Alec Issigonis kitalálta, a korszakos Minit és egyúttal a brit hadsereg megbízása szerint ennek bázisán kifejlesztette a homokfutó változatot. Az első modell azonban nem nyerte el a katonák tetszését: gyengének találták teljesítményét, alacsonynak az alváz hasmagasságát. Egyes források tudni vélik, hogy a légi deszantos feladatokra kiszemelt csupasz Minit csak a haditengerészet használta, arra találtak csak jónak, hogy a repülőgép-hordozók fedélzetén azzal furikázzanak.

A katonai kudarc azonban nem szegte Sir Alec kedvét. Moke (magyarul bricska, kordé) néven piacra dobták a civil változatot, s a kis buggy szinte egy csapásra imádott passzió lett a világ felkapott üdülőövezetiben. A kor ünnepelt celebjei, köztük Bridget Bardot, a Beatles, vagy a Beach Boys tagjai lelkesen reklámozták az ajtó nélküli kabriót. Miután az önálló brit autóipar csillaga leáldozott és a BMW megszerezte a Minit, a Moke gyártásával a világ számos fertályán, többen megpróbálkoztak, míg az végül a brit Moke International vállalkozóinál kötött ki. Mindemellett az egykori kultautóból még ma is sok van forgalomban, aki ilyenre vágyik, az interneten még kedvére talál eladásra kínált példányokat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
Mindezt a biztonság érdekében.   ..
2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....