önjáró autók

A jogelmélet alapján a számítógépet is járművezetőnek lehet tekinteni

2016.02.10.

- A jogelmélet alapján a számítógépet is járművezetőnek lehet tekinteni az önállóan navigáló járművekben, az érvényes szabályozási keretek között azonban ezt a gyakorlatban nem lehet megtenni - tájékoztatta az amerikai közlekedési felügyelet, az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) a Google-t.

Az egyebek között önállóan navigáló járművek fejlesztésével foglalkozó Google állásfoglalást kért a felügyelettől a teljes mértékben számítógép-vezérelt, kormány, pedálok, világításkapcsolók és más kezelőszervek nélküli autók alkalmazásának a lehetőségéről. A hivatal válaszában leszögezte: az érvényben lévő rendelkezések nem sok lehetőséget hagynak a kezelőszervekre vonatkozó szabályok rugalmas értelmezésére. A jármű kormányánál ugyanis embernek kell ülne és a jármű irányításához szükséges kezelőszerveknek rendelkezésre kell állnia.


Amennyiben nem a járműben tartózkodó ember vezeti a járművet, logikusan azt az automata rendszert kell elismerni a jármű vezetőjeként, amelyik ténylegesen irányítja - fogalmazott a Google-nek írott válaszában az NHTSA. Az NHTSA állásfoglalásának messzemenő következményei lehetnek az önállóan navigáló járművek elterjedésében, aminek egyik legnagyobb akadálya eddig a tisztázatlan biztosítási felelősség volt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....