elektromos átállás
A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares igen határozott kijelentéseket tett az olasz gazdaságfejlesztési miniszterrel, Adolfo Ursoval folytatott megbeszélésén. A 16 márkát tömörítő óriáscég vezetője rámutatott, hogy az olasz elektromos autópiac még mindig a vártnál alacsonyabb részesedéssel rendelkezik, ami annak köszönhető, hogy az ügyfelek vonakodnak az elektromos autókra való átállástól és ehhez nem is kapnak megfelelő mennyiségű ösztönzőt.
Szerinte elengedhetetlen, hogy a kormányok gazdasági támogatást nyújtsanak annak érdekében, hogy az autógyártók ajánlata olyan energia- és szolgáltatási költségekkel is párosulhasson, amelyek arra ösztönzik az ügyfeleket, hogy elektromosra váltsanak.
Kereslet nélkül nincs piac – ezt tudjuk, de az alaptézisre ráerősített a vezető így:
„A magunk részéről mindent fel tudunk tenni a tányérra: készségeket, termelési kapacitást, termékeket és így tovább. A piac méretét azonban nem tudjuk jelentősen befolyásolni, mert ezek több tényező következményei, mint a mobilitási költségek, a járművek hozzáférhetősége vagy az energiaköltségek. Most már csak azért kell küzdenünk, hogy meggyőzzük a fogyasztókat arról, hogy a mi termékeink jobbak, mint a kínaiaké. Készen állunk a csatára: a viták ideje lejárt, cselekednünk kell.”
Forrás: autopassionati.it
Főkép: socomecsrl.com