Renault-Nissan Szövetség

Járműtechnológiai együttműködésről egyeztet Franciaország és Japán

2019.09.03.

Egyeztetések indultak Franciaország és Japán között miniszteri szinten járműipari technológiai kooperációról és ennek keretében a Nissan és a Renault autógyárak közötti ellentétek elsimításáról, együttműködésük megerősítésének az elősegítéséről - számolt be kedden az Automotive News hírportál.

Mindkét kormány közleményben erősítette meg, hogy Hiroshige Seko japán gazdasági és kereskedelmi miniszter, valamint Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter telefonbeszélgetésen biztosította egymást a két autógyár közötti együttműködés támogatásáról. A miniszterek egyébként a két ország közötti technológiai együttműködés megerősítéséről tárgyaltak az elektromos mobilitás, akkumulátorgyártás és önállóan navigáló járművek terén.

A két autógyár szándékát ismerő belső forrásoktól származó információk szerint mindkét cég az együttműködés helyreállításán dolgozik Carlos Ghosn egykori vezérigazgatónak a több mint két évtizedes folytonosságot megszakító tavaly novemberi letartóztatását és mindkét cég vezetői posztjáról való eltávolítását követően. Cél ugyanakkor az együttműködés nagyobb önállóságot biztosító új alapokra helyezése is. Ami például lehetőséget nyújtana a Renault-nak, hogy újrakezdje az egyesülési tárgyalásokat a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) autógyárral is. A Nissan, a Renault és Fiat Chrysler illetékesei nem kommentálták a lap értesülését.

Az FCA és a Renault fúziós tárgyalásai júniusban rekedtek meg, mivel a Renault-nak nem sikerült megszereznie a Nissan támogatását és a francia kormánynak a Renault igazgatótanácsában ülő képviselők sem adták beleegyezésüket. A Wall Street Journal a múlt hónapban viszont már arról számolt be, hogy a Renault és a Nissan részvény kereszttulajdonlásuk kiegyensúlyozásáról tárgyal. A Renault ugyanis 43 százalékos szavazó részesedéssel rendelkezik a Nissanban, az pedig 15 százalékos nem szavazó részesedéssel a Renault-ban. Belső források tájékoztatása szerint a Renault kész lenne csökkenteni részesedését. 

Az együttműködésbe később bevont Mitsubishi autógyárral együtt a Renault-Nissan-Mitsubishi hármas tavaly 10,8 millió járművet gyártott. Ha egyetlen vállalat lenne, az együttműködés a világ második legnagyobb autógyártója lenne a Volkswagen konszern mögött, megelőzve a japán Toyotát.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
A baleset miatt tűzoltókra és mentőkre is szükség volt – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.01.31
A cikk cím, amit jó eséllyel nem láttál jönni. Mégis mi köti össze a két, egymástól látszólag....
2025.01.31
2025-re továbbfejlesztett kivitelt kap az európai autóvásárlók kedvenc Toyotája, az Európában is....
2025.01.31
Január második felében befejeződtek a szakmai tanulmányi versenyek Csongrád-Csanád vármegyei....
2025.01.31
A rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a 37 éves balatonfűzfői férfit - írta a Veszprém....
2025.01.31
Na, de hogy jön ez az autózáshoz? ..
2025.01.31
Egyre hatékonyabbá válnak az alternatív hajtásláncú járművek, a Waberer’s Csoport pedig már....
2025.01.31
A DS Automobiles a Rétromobile 2025 adta kivételes lehetőséget kihasználva ünnepli meg a legendás....
2025.01.31
Donald Trump, az Egyesült Államok frissen beiktatott elnöke, első beszédében bejelentette, hogy....
2025.01.31
A kifejezetten tisztán elektromos meghajtásúra tervezett Sports Activity Vehicle (SAV) új kiadása....