szakmunkások

Járműipari szakszervezetek: figyelik a globális keret-megállapodások helyi végrehajtását

2014.07.22.

Kiemelt témaként figyel a járműipari vállalatok globális keret-megállapodásainak helyi végrehajtására az Audi, a Mercedes és az Opel magyarországi gyárának szakszervezete - hangzott el az érintett magyar és németországi érdekképviselet vezetőinek keddi győri sajtótájékoztatóján.

Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezet nyugat-dunántúli koordinátora az eseményen elmondta: eddig sem idejük, sem pénzük, sem elegendő erőforrásuk nem volt arra, hogy nyomon kövessék ezen megállapodások érvényesülését és annak hatását az egyes vállalatokra, de az IG Metall német szakszervezeti szövetség támogatása révén változott a helyzet.
    

Megjegyezte, zömében nem a nagyvállalatoknál érzékelnek problémát, hanem az első és második körös beszállítóknál. Az MTI érdeklődésére a szakszervezeti vezető azt közölte: novemberre állhat fel az a struktúra, amelyben - reményeik szerint fél év alatt - át tudják tekinteni, miként áll a globális keret-megállapodások érvényesítése ebben az ágazatban.

Horst Mund, a 2,2 millió munkavállalót képviselő IG Metall nemzetközi kapcsolatokért felelős főosztályának vezetője az eseményen azt emelte ki: a vállalkozások határt átlépő tevékenységével összhangban a szakszervezeti munkának is transznacionálissá kell válnia.

Mint mondta, együttműködéssel, egymás tájékoztatásával kell elérniük az érdekképviseleteknek, hogy a munkáltatók ne játsszák ki őket vagy a különböző államokban foglalkoztatott dolgozókat egymás ellen.

Németh Sándor, az Audi Hungaria Független Szakszervezetének vezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt: a cégnél mind nagyobb hangsúlyt kapott az utóbbi években a munkavállalók bevonása a gyár életébe, a szakszervezet pedig egyre mélyebben foglalkozik a beszállítóknál dolgozók érdekképviseletével.

Kovács Balázs, a kecskeméti Mercedes-gyár üzemi tanácsának elnöke megjegyezte: van a gyárnak olyan beszállítója, ahol jelezték a dolgozóknak, nem látnák szívesen, ha helyben szakszervezet alakulna; az ott dolgozók beléphetnek az autógyár érdekképviseletébe is, amíg nem sikerül saját csoportot alakítaniuk.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....