Kecskemét

Itthon próbáltuk ki az új Mercedes A-osztályt – kis nagy autó Kecskemétről

2018.06.05.

A Mercedes új, Kecskeméten gyártott A-osztályába beleraktak szinte mindent, amit ma tud az autóipar. Van köztük világújdonság és jó néhány márkán belüli premier is. A szerző az első magyar rendszámos tesztmodellt futtathatta meg, május közepén.

A negyedik generáció formavilágának szinte semmi köze nincs a szakmát is alaposan meglepő elsőhöz, az érzéki letisztultságnak nevezett formanyelv már sikerrel bemutatkozott egy jóval nagyobb testvérben, a CLS-ben is. Az első lámpák kis méretükkel arculatmeghatározóak, az egész vonalvezetés harmonikus és a nálunk járt ültetett modellnél már-már sportos is. A tengelytávolság nőtt, a csomagtartó úgyszintén, immár 370 literes, a légellenállás viszont csökkent. A 0,25-ös érték nagy dobás, azaz kis szám – egészen pontosan rekord – ebben a kategóriában. Állítólag egy városi kerékpárnak is nagyobb a légellenállása – ha ül rajta valaki...



A belső tér nagyon rendben van, minőségi anyagok, igényes kidolgozás jellemzi. Csak egyetlen példa: a könyöktámasz tárolója olyan csendben és akkora sebességgel nyílik ki, ami tökéletesen elegáns, de nem is bosszankodunk a lassúságán, ha tüsszentésre készülve nyúlunk oda hirtelen egy papír zsebkendőért.

Ha van igazán szélesvásznú műszerfal autóban, akkor a Mercedes új A-osztályában az van, ráadásul már érintéssel is vezérelhető a személyre szabható műszeregység és média kijelző. A kormánykerék egyenesen az S-osztályból érkezett, a négyzet alakú kis felülettel a menüben lehet barangolni, ha ujjal simogatjuk. De megy sok minden mozdulatlanul, hanggal is.



Az autó új telematika rendszere alkalmazkodik a tulajdonos – vezető – szokásaihoz és ezek alapján ajánl fel rádiócsatornákat, telefonhívásokat, stb. És ez nem csak „parasztvakítás”, angol nyelvű köszöntésre tényleg megkérdezi, hogy mit tehet értük és mondjuk emeli vagy csökkenti a klímabeállítás hőmérsékletét anélkül, hogy megmozdítanánk a kezünket a kormányon. Bekapcsolja a rádiót, csatornát vált, azt máig sem értjük, hogy találta meg bemondásra a Kossuth, illetve a Petőfi adóját. A rendszer egy közeli frissítés után online lesz, s ha akkor kérünk tőle majd egy viccet, az lesz a válasza, hogy őt német emberek tervezték. De tud időjárásjelentést és útvonaltervezést is bemondásra.



Az új A-osztályban is elérhető az igényesebb szélvédőre vetítés, a kiterjesztett beállítási lehetőségekkel dolgozó HEAD-UP display. Ami pedig egyenesen világújdonság: a navigációs rendszer élő kameraképre is rá tudja tenni az iránymutatást. Ez már jó nagy lépés ahhoz, hogy egy-két generáció múlva nullához közelítsen az autósok tájékozódási képessége.

Már a felsoroltak is között több olyan funkció is volt, amit eddig még nem találtunk autóban – esetleg nem volt időnk kipróbálni –, közéjük tartozik ez a fajta aktív sávtartó automatika is. A bóbiskolni kezdő sofőrnél több autó képes enyhe kormányzással sávon belül tartani az autót, a Mercedes ezt azzal fejeli meg, hogy jobbra, azaz az útról leszaladás előtt megfékezi a két bal oldali kereket és nem a kormányzásba nyúl bele. Érezhetően, figyelmeztetően, de nem olyan zavaróan, hogy egy pillanatig is azt higgyük, stabilitásáét veszítette a Mercedes. Az S-osztály szintű vezetői segédrendszer az ugyancsak aktív távolságtartó tempomattal összedolgozva az útvonal alapján kanyar előtt lassít és azt úgy veszi be.



Világpremier a kiszállás asszisztenssel szerelt holtérfigyelő is, a szenzorok megállás után 2 percig még aktívak maradnak, és ajtó nyitás esetén figyelmeztetnek az érkező járművekre, kerékpárosokra. Sokáig kellett volna a sorok íróját az asztal körül kergetni, hogy ez eszébe jusson, de így, hogy mások kitalálták, csak azt mondhatja rá: okos. Eddig három biciklisre nyitotta rá majdnem az autóajtót, egyre meg sajnos rendesen…

Nem világújdonság, de egy ugyancsak egészségmegőrző funkció érkezett az A-osztályba a „felsőbb régiókból”. Az autó balesetnél, pontosabban amikor érzékelő, hogy az elkerülhetetlen, úgynevezett fehér zajt bocsát ki a hangszórókból. Ez felkészíti a fület, a dobhártyát a baleset hirtelen hanghatására, a légzsák eldurranására, s ezzel csökkenti, segít megelőzni a halláskárosodást.



Kényelmi funkciót tekintve van, ahol talán túl is szaladt a Mercedes, a 64 színű LED hangulatvilágítás – ami a klíma hőfokának megfelelően is változik – nekünk már egy kicsit sok, ennyiféle hangulatot nem tudunk megkülönböztetni magunkban.

A sok high tech után nézzük, mitől megy a Mercedes. Egyik szép reményű ifjú kolléga komoly előítélettel fordult a mindössze 1,5 literes dízel motor felé, de a gyakorlati tapasztalás után némi hamut szórt a fejére. A 116 lóerős, 180d jelzésű motor nyomatékos, kulturált járású és a bőséges hangszigetelésnek köszönhetően alig szűrődik be zaj a kompakt autó belterébe. Ezzel együtt tudja a 10,5 másodperces százas gyorsulást – kézi méréssel is nagyon közeli értéket kaptunk –, és a 200 kilométer/óra feletti végsebességet.



Eleinte 3 motorváltozat lesz elérhető: a próbált dízel melletti két benzines közül az A200 jelű új fejlesztésű, 163 lóerős és részterhelésnél képes a hengerlekapcsolásra. Az A250 pedig már 224 lóerős, ami sportos menetteljesítményre sarkalja a márka legkisebb modelljét. És akkor még hol van a később érkező A 35 és A 45 AMG? Dicséret vagy kritika, ez ízlés kérdése, de érdemes leszögezni, a márkának nincs háromhengeres motorja. A közeli jövőbe mutat, hogy az új padlólemezt felkészítették akkumulátorok fogadására is, nyílt titok, hogy a tanulmányként már bemutatott, tisztán elektromos hajtású verzió akár már 1-2 éven belül is kapható lesz.



Hibátlan Mercedes nincs, az új A-osztály sem az, ha mégis mindenáron keresni akarunk, akkor talán a 9 millió forint feletti indulóár. Azzal együtt, hogy beleadtak apait, anyait. Ár/érték aránya a fejlesztések és a magasabb biztonsági alapfelszereltség miatt kedvezőbb a korábbi modellváltozatnál, és a hamarosan érkező A180 benzines modell kézi váltóval a mostani indulóárnál lényegesen kedvezőbb lesz.

Fotók: Török János - delmagyar.hu



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....