rendőrségi eljárás

Ittasan vezetett a rendőrségre

2023.01.23.

A rendőrök büntetőeljárást indítottak azzal a kazincbarcikai férfival szemben, aki úgy ment autójával a rendőrkapitányságra bejelentést tenni, hogy előtte alkoholt fogyasztott.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra ment járművével egy helyi 41 éves férfi 2023. január 21-én az esti órákban. Miután kiszállt a volán mögül, bement az épületbe és szóban bejelentést tett, hogy az egyik bolt előtt látott két ismeretlen, földön alvó férfit, akik miatt aggódik, mert lehet, hogy segítségre van szükségük.

Fotó: police.hu

A szolgálatirányító parancsnok utasította a járőröket, hogy keressék meg az említett férfiakat és szükség esetén intézkedjenek.

Ez idő alatt a bejelentő – akin az alkoholos befolyásoltság jelei mutatkoztak – kiment az épületből és a parancsnok már csak azt látta, hogy egy autót vezetve eltávozik.

Ekkor a szolgálatirányító parancsnok azonnal értesített egy másik járőrpárost, akik a rendőrkapitányságtól néhány száz méterre megállították a férfit, akinél a szonda ki is mutatta az alkoholfogyasztást.

Az ittas vezetőt a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....