baleset

Ittasan okozott halálos balesetet a Szentendrei úton - lezárt nyomozás

2017.11.19.

Vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök annak a férfinak az ügyét, aki a Szentendrei úton két fiatal férfi halálát okozta egy balesetben.

O. Áron budapesti lakos 2017. március 18-án 1 óra 10 perc körül a megengedett legnagyobb sebességet túllépve közlekedett a Budapest III., Rákóczi utcán, amikor a Szentendrei úti kereszteződésben hátulról nekiütközött a piros fényjelzésnél várakozó D. Bálint 22 éves pomázi lakos gépkocsijának.



D. Bálint és utasa, J. Richárd Sándor 22 éves pilisborosjenői lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindketten a helyszínen életüket vesztették. O. Áron a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a 29 éves sofőr a balesetet ittas állapotban okozta.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vizsgálói O. Áron ellen halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett miatt indított eljárást befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....