ittas járművezetés

Ittas vezetőket is ráengedne az utakra Orbán minisztere

2020.10.04.

Társadalmi vitát indítanának a járművezetőkre vonatkozó zéró tolerancia esetleges lazításáról - mondta az MTI tudósítása szerint Nagy István agrárminiszter egy borászrendezvényen.

Mint fogalmazott, a koronavírus-járvány próbára tette a bortermelőket is, de a kormány 2,2 milliárd forintos átmeneti támogatással segítette őket, ezen felül pedig 4,8 milliárd forintos promóciós programot indítanak a magyar borok népszerűsítésére, hogy megkönnyítsék az értékesítést.  

Magyarországon 2008-ban vezették be a zéró toleranciát, ami azt jelenti, hogy vezetés előtt tilos akár csak egy pohár szeszes italt is meginni, és a szabályszegők súlyos büntetésre számíthatnak. A Magyar Biztosítók Szövetsége szeptemberi közleménye szerint az ittas vezetők egyértelműen felülreprezentáltak a közúti közlekedési balesetekben. 

A felvetés annak fényében mindenképpen szokatlan, hogy csak tavaly 27 801 ittas vezetőt kaptak el közúti ellenőrzések során és 1353 esetben ittas járművezető volt baleset okozója a KSH adatai alapján.

Tavaly összesen 1394 ittasan okozott baleset volt itthon, ebből 47 halálos kimenetelű. 

Európában a közúti balesetek mintegy negyedét okozza az alkoholfogyasztás, Magyarországon ez az arány azonban jóval alacsonyabb.

Európában  jelenleg Magyarország azon kevés ország közé tartozik – ilyen például Csehország vagy Szlovákia is - ahol zéró tolerancia van érvényben – írja egy korábbi cikkében a Közlekedéstudományi Intézet oldala. 

Az ORFK-Országos Beleset-megelőzési Bizottsága hivatalos honlapján, nemrégiben tették közzé, hogy milyen alkohol limitek vannak érvényben Európa 29 országában. Sok esetben differenciálnak az országok abban is, hogy a sofőrök, milyen régóta vezetnek. Németországban például 0,5 g/l a hatályos érték, azaz a véralkohol alkohol szint, mely alatt a sofőrök még legálisan vezethetnek, ugyanakkor a hivatásos és a kezdő sofőrökre a 0,0 g/l limit vonatkozik, tehát egyetlen korty szeszesital sem engedélyezett a vezetés előtt és alatt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az RTL Híradó kérdésére azt közölte, hogy "a szakmai szervezetek minden évben ezt javasolják, de az emberek nem támogatják a lazítást, ezért kabinet nem tervezi a szabályozás módosítását".

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....
2026.02.23
Újonc motorgyártóként büszke és elégedett a Red Bull a tesztidényével, élcsapatként viszont még nem....
2026.02.23
No, nem arra kell gondolni, hogy hirtelen haszonjármű gyártásba fogna a dizájner márka. ..
2026.02.23
A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a megújult BYD Seal Comfort, amely a márka eddigi....
2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....