Takata

Ismét veszteséges évet zárt a Takata a hibás légzsákok miatt

2017.05.10.

- A Takata japán cég már a harmadik egymást követő üzleti évet zárta veszteséggel, döntően az általa gyártott, emberéleteket is követelő hibás légzsákokért fizetett amerikai bírság és kompenzáció, valamint a visszahívások magas költségei miatt.

A japán cég szerdán azt közölte, hogy 79,6 milliárd jen (599,04 millió euró) veszteséggel zárta a március végén záródott üzleti évet. A cég március elején kisebb, 64 milliárd jen veszteséggel számolt. A Takata januárban ismerte el felelősségét az általa gyártott, világszerte legalább 16 emberéletet is követelő hibás légzsákok miatt, és bejelentette, hogy kompenzációt fizet.


Az ügyben eljáró detroiti ügyészség azt közölte, hogy a japán cég februárban 25 millió dollár büntető bírságot fizet, továbbá 125 millió dollárt a meghibásodott légzsákok okozta személyi sérülések elszenvedőinek, illetve az áldozatok hozzátartozóinak, valamint 850 millió dollárt a gépjárműgyártóknak az autók visszahívásából eredő kompenzációra. A december végével záródott folyó üzleti év első 9 hónapját 67,1 milliárd jen veszteséggel zárta a konszern, az egy évvel korábbi 2,5 milliárd jen nyereséggel szemben.

A Takata autógyártó partnerei - többek között a General Motors, a Chrysler, a Ford, a Honda, a Toyota, a Mazda, a Nissan, a Mitsubishi és BMW - szerte a világon mintegy százmillió autót hívtak vissza a hibás légzsákok miatt. Ebből csak az Egyesült Államokban eddig csaknem 69 milliót.

A légzsákok felülvizsgálatára azért van szükség, mert előfordult, hogy nem fújódtak fel, vagy rosszul nyíltak ki és emiatt elszakadtak, de olyan esetekről is tudni, hogy a légzsákokat felfújó pirotechnikai eszköz robbanótöltete idővel nedvességgel szívta meg magát, ami instabillá tette a vegyületet, és az eredetileg tervezettnél nagyobb erejű, repeszképző robbanást okozott. A légzsákok meghibásodása miatt globálisan 16-an, az Egyesült Államokban 11-en meghaltak és összesen mintegy 180-an megsérültek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....