Suzuki gyár

Ismét növelte árbevételét a Magyar Suzuki

2022.06.28.

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában 2021-ben összesen 107 ezer 974 autót gyártottak. Tavaly 120 ezer 164 autót értékesítettek, amelyből 112 ezer 989 az esztergomi gyártósorról gördült le. A vállalat tavalyi eredményei alapján 14,48 százalékos részesedéssel hatodik éve vezeti a hazai újautó-eladásokat. A Magyar Suzuki 1,7542 milliárd euró nettó árbevétellel zárta a 2021-es évet, amely 6 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

 

A társaság 2021-as belföldi értékesítéséből származó nettó árbevétele 264,9 millió euró (amely 6 százalékkal növekedett a 2020-as évhez képest (242,8 millió euró), az összértékesítésből származó nettó árbevétele pedig 1754,2 millió euró volt. A profit (48,9 millió euró) több mint kétszerese volt a 2020-as értéknek. Ahogy eddig sem, 2021-ben sem fizetett ki a Magyar Suzuki osztalékot. A nyereséget a vállalat mindig visszaforgatja és beruházásokra fordítja. 2021-ben az esztergomi vállalat 92,9 millió euró beruházást hajtott végre (fejlesztették a festőüzemet, új emissziós labort létesítettek), idén 100 millió euró körüli összeget fordít gyártástechnológia- és modellfejlesztésre, valamint a karbonsemlegességi célok időarányos teljesítésére.

Magyar Suzuki

Folyamatos a gyártás

A koronavírust követően az egyre növekvő globális félvezetőhiány jelentősen befolyásolta a teljes autóipart, köztük a Magyar Suzukit is. Elektronikai alkatrész beszállítóival közösen azon dolgozik, hogy a gyártás ellátása folyamatos legyen. Az itthoni kereskedésekben a hazai modellekre 3-4 hónap a szállítási idő, az importautókra 1-2 hónappal ez hosszabb lehet. Az esztergomi gyár termelése, a globális csiphiányra visszavezethetően az előző évhez képest hozzávetőlegesen 4 százalékkal csökkent. A Magyar Suzuki a rendkívüli vírushelyzetben a gyártás visszaesése miatt a fókuszt a gyártástechnológiai fejlesztésekre helyezte.

2021-ben 107 ezer 974 autót gyártottak az esztergomi gyárban, és 120 ezer 164 autót értékesítettek, amelyből 112 ezer 989 az esztergomi gyártósorról gördült le. A teljes értékesítés 86 százalékát (103 ezer 247 autó) 123 országba exportálták.

Hatodik éve piacvezető

Krisztián Róbert operatív igazgató elmondta, hogy a Magyar Suzukinak 2021-ben is sikerült megtartani hatodik éve tartó piacvezető szerepét: 17 ezer 650 Magyarországon regisztrált autóval és 14,48 százalékos piaci részesedéssel zárta az elmúlt esztendőt (2020-ban 14 ezer 783 autó és 11,55 százalék részesedés). A magyarok legkedveltebb újautó modellje ismét az Év Magyar Autója 2021 díjas Vitara lett, 8350-at regisztráltak 2021. január 1-je és december 31-e között, míg a második legnépszerűbb az Év Magyar Autója 2020 díjas, 2022-es közönségdíjas S-Cross lett, amelyből 6261-at értékesítettek. Az elmúlt évben a Magyarországon összesen forgalomba helyezett személyautó – 121 ezer 920 – 14,48 százaléka Suzuki volt.

Suzuki S-Cross, közönségdíj

Krisztián Róbert kérdésre elmondta, hogy vásárlói oldalon van bőven kereslet az esztergomi gyártású Suzukikra, de idén biztosan nem tudják majd kielégíteni a piaci igényeket -2022-ben piaci csökkenéssel számolnak -, de mindent megtesznek, hogy a gyártás tekintetében legalább megközelítsék az elvárásokat. Urbán László vezérigazgató-helyettes összefoglalójában rámutatott, hogy a csiphiány idén tovább nehezíti a gyártást és fel kell készülniük arra, hogy várhatóan jövőre sem oldódnak meg az ellátási problémák. Acumi Maszato vezérigazgató kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a korábban gyártott dízelautók károsanyag-kibocsátásával kapcsolatban valóban megkeresték a vállalatot az európai hatóságok, de erről részleteket nem árult el, megerősítette ugyanakkor, hogy a Magyar Suzuki mindenben együttműködik az ellenőrző szervekkel.

Négy-, illetve kétkeréken és vízen is jelentős teljesítmény

A Suzuki nemcsak az autóipari szegmensben, hanem a motor és hajómotor kategóriában is erősítette pozícióját. A Suzuki hajómotor üzletága 2017 óta a közép-kelet-európai régió központja és piacvezető Magyarországon. A divízió 800 hajómotort értékesített idehaza és 2112 hajómotort exportált 2021-ben. A környezettudatos szemlélet a teljes Suzuki csoportot érinti: a hajós üzletág 376 termék csomagolását tette környezettudatosabbá, ezzel 2020 októbere és 2021 novembere között 4039 kilogrammal csökkentette a termékei forgalmazásához kapcsolódó műanyag-felhasználást.

A Magyar Suzuki motorkerékpár-üzletága immár hetedik éve a legnagyobb piaci részesedésű disztribútor Európában a Suzuki csoporton belül. A vállalat 454 motorkerékpárt helyezett forgalomba tavaly Magyarországon. A V-Strom 650 kalandmotor nemcsak saját kategóriájában, hanem a modellek abszolút versenyében is megőrizte tavalyi dobogós helyét: 148 forgalomba helyezéssel a második legnépszerűbb motorkerékpár volt 2021-ben Magyarországon.

Átlagosan 12 százalékkal emelték a béreket

A Magyar Suzuki számára az egyik legnagyobb értéket a munkatársai jelentik, ezért a nehézségek ellenére a Magyar Suzuki átlagosan 12 százalékkal emelte a béreket idén márciusban év elejétől visszamenőlegesen. 2015 és 2022 között a fizikai dolgozók alapbére átlagosan 86,1 százalékkal, az irodai állomány alapbére átlagosan 61,7 százalékkal emelkedett. A vállalat új, teljesítményalapú pótlékrendszert is bevezetett. A sajtótájékoztatón Fejesné Gyurján Ildikó operatív igazgató elmondta, hogy a munkaerőhiány mérséklése érdekében kísérleti jelleggel kétéves fix szerződéssel indiai munkavállalókat foglalkoztatnak, a vállalat dolgozóinak létszáma jelenleg 2700 fő. Örömtelinek nevezte, hogy a dolgozók fele legalább 15 éve tagja a csapatnak.

2025 után érkeznek az elektromos modellek

A Suzuki Motor Corporation a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez szükséges elektromos technológia kifejlesztésén dolgozik. A Suzuki csoport a 2025-ös pénzügyi évig 1000 milliárd jent – 8 milliárd eurót – fordít kutatás-fejlesztésre, beleértve a hibrid, illetve az elektromos járművek fejlesztését is. A Suzuki tervei között szerepel, hogy 2030-tól világszerte jelentősen növeli termékpalettájában az elektromos meghajtású modellek arányát. A Suzuki célja, hogy saját mérnöki állományának igénybevételével modernizálják a gyártástechnológiai eljárásokat és további lépéseket tegyenek a karbonsemlegesség irányába.

A Suzuki csoport részeként a Magyar Suzuki is elindult a karbonsemlegesség felé vezető úton. Tavaly elkészült a vállalat energiatérképe: minden üzemegység megvizsgálta, hogy energiahatékonyság szempontjából miként optimalizálhatják munkafolyamataikat közép és hosszú távon. Mindemellett napelempark kialakítása is cél az esztergomi üzem területén 2022-ben. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy röviddel 2025 után már várható az első esztergomi elektromos autó.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....