futásteljesítmény

Íme, húsz elpusztíthatatlan autó

2022.12.10.

Az autóvásárlók kedvenc keresőmotorja, az iSeeCars évről évre összeállítja azoknak a típusoknak az aktuális listáját, amelyeknél a legnagyobb arányban találkozhatunk extrém futásteljesítménnyel. A Toyota azonban évek óta stabilan uralja a négykerekű ultramaratonisták mezőnyét.

Toyota Sequioa

Egyre többen hangoztatják immár az autóiparon belül is, hogy elhibázott stratégia rövid életciklusú termékeket tervezni és forgalmazni. Az energia és a nyersanyagok felhasználásának, a hulladék keletkezésének minimalizálása mellett a fogyasztók költségeinek csökkentését is szolgálná, ha az autógyártók többségében olyan járműveket készítenének, amelyek hosszú évek és kilométerek százezrei után is megbízhatóan, zokszó nélkül tennék a dolgukat.

Noha ez a szemlélet ma még nem általános, akadnak, akik hosszú évek óta ennek a fenntartható szemléletnek a jegyében fejlesztik és gyártják típusaikat. Ennek pedig kézzel fogható eredményei vannak: a kifejezetten autóhirdetések keresésére, a fellelhető ajánlatok elemzésére szakosodott iSeeCars online szolgáltatás saját fejlesztésű algoritmusai adatok milliárdjait elemzik ki, hogy a piacon bármely tetszőleges pillanatban fellelhető, több millió használt és új autó között megtalálják azokat, amelyek a lehető legteljesebb mértékben megfelelnek a potenciális vásárló elvárásainak.

A szervezet felfoghatatlanul nagy adatbázisa alapján évről évre változatos elemzéseket készít és tesz közzé, ezek közül a legizgalmasabb talán az, amelyben azt vizsgálják, egy adott típuson belül hány százalékban fordulnak elő szélsőségesen magas futásteljesítményű példányok. A logika transzparens: ha egy modell gond nélkül képes megtenni az átlagosnál jóval nagyobb távolságot, akkor azt megvásárolva hosszabb időre biztosíthatunk magunknak gondtalan mobilitást.

A statisztika megbízhatóságát a rendkívül nagy adatmennyiség garantálja: az iSeeCars csak azokat a típusokat veszi figyelembe, amelyeket az elmúlt 20 évben legalább 10 éven át forgalmaztak – ez mintegy kétmillió gépkocsit jelent. A határt 200 ezer mérföldnél, azaz 322 ezer kilométernél húzták meg: azok a típusok kerülhettek fel a listára, amelyek eladásra hirdetett példányainak legalább a 2,5 százaléka ennél többet futott.

A listán hagyományosan jól teljesítenek az alvázas, nagy szívómotorral szerelt szabadidőjárművek, ami nem meglepetés, hiszen robusztus felépítésükhöz rendszerint jóval kisebb igénybevétel társul, mint a velük gyakran rokon pickupok esetében. Az átlagos vásárlók számára azonban talán fontosabb a hibridek – pontosabban Toyota hibridek – kiemelkedően jó eredménye: a kifinomult elektromos hajtási rendszer olyan mértékben képes tehermentesíteni a jármű belső égésű motorját és fékrendszerét, ami összességében rendkívüli élettartamot eredményez, amint arról a számos fórumon olvasható személyes beszámolók is tanúskodnak.

Aki tehát 2022-ben olyan autót szeretne vásárolni, amire hosszú évekre számíthat, annak az alábbi listáról érdemes választania. A típusnevek mellett szereplő érték azt a futásteljesítményt mutatja, amelyet a felmérésben figyelembe vett példányok legalább 1%-a meghaladott – a szerkesztők ezt tekintették az adott modelltől ésszerűen elvárható maximális élettartamnak (ami persze nem jelenti azt, hogy egy-egy példány ne tehetné meg ennek akár a többszörösét is.)

Mivel az elemzés az USA-ban készült, az észak-amerikai piaci kínálatot veszi figyelembe. Az itt szereplő típusok közül azonban kettő Európában is elérhető. Még több európai szemszögből releváns típust találunk azokon a listákon, amelyek a teljes piac helyett egy-egy szegmens szereplőire összpontosítanak. Az első táblázat után ezért, amelyben a piac abszolút leghosszabb élettartamot ígérő típusai szerepelnek, két további lista található: az elsőben a klasszikus közép- és alsó-középkategóriás személyautók, az utolsóban pedig a hibrid személygépkocsik rangsorát láthatjuk – nem meglepő, hogy a Toyota ezekben a kategóriákban is uralja a mezőnyt. Az Európában hivatalosan forgalmazott modelleket kiemeltük.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....