magyarok a világ járműgyártásában

„Imádom a sportautókat” - Interjú Dániel Tünde autódizájnerrel

2014.11.18.

Egyike azoknak a formatervező-tehetségeknek, akik a Moholy-Nagy László (MOME) Művészeti Egyetem járműipari szakán végeztek és a nagy autóipari világcégek dizájnstúdióiban bizonyíthatják kiválóságukat. Dániel Tünde, Volkswagen-formatervező a portálunknak adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy ő inkább lágyabb, nőies dizájnvonalakat húz, ami azonban nem mond ellent annak, hogy kedveli a kemény sportautókat is.

Szerző: Heimer György

Pályakezdő formatervezőként már a VW munkatársa. Elárulná, hogy jelenleg min dolgozik?

A dizájnstúdió exterior-, azaz a karosszéria-részlegén dolgozom, azon belül is a leendő modellek felnijeit tervező csapatban. Minden új autóhoz új felni-sorozat készül, ezek egyike az alapfelszerelés része lesz, a többi pedig opciós változat. Másfél éve dolgozom itt a VW központjában, a németországi Wolfsburgban, három hónapi próbaidő után, immár „teljes jogú” dolgozóként véglegesítettek.

Dániel Tünde is részt vett az Autós Nagykoalíció által idén rendezett Magyarok a világ járműgyártásában című rendezvényen.

Úgy mondják, az autóipari dizájn inkább a férfiak világa? Mit tapasztal, nőként nehezebb megállnia a helyét?

Hát annyi bizonyos, a csoportomban én vagyok egyedül nő, s a férfiak tudnak erőszakosabbak is lenni, de én hál’ Isten még nem éreztem emiatt hátrányt. Sőt, azt mondhatom, hogy stílusom révén még lehet némi előnyöm is. Amikor felvettek, a főnököm éppen sajátos, női látásmódomat honorálta, amin elsősorban a nőiesnek mondott lágyabb stílust értette. Talán precízebben tudom megfogalmazni a formákat. Akárhogyan is van, férfikollegáim között én remekül érzem magam. Itt a stúdióban kozmopolita a világ, rengeteg a külföldi. A mi csapatunkban a német főnökön kívül van francia, spanyol, mexikói, s egyedüliként én magyar.

Dániel Tünde Knezsik Istvánnal, az Autós Nagykoalíció elnökével a Magyarok a világ járműgyártásában című budapesti rendezvényen.

Beavatna, hogyan folyik a VW-nál a formatervezés? Gondolom, a wolfsburgi dizájnstúdió is alkotó műhely.

Igen a munka teljesen interaktív, nem is nagyon lehetne másképpen. Az exterior (karosszéria) részlegen belül külön csapat foglalkozik a lámpa és a kerék tervezésével. Általánosságban véve minden VW dizájnernek szem előtt kell tartania a cég arculatát, a trendeket meghatározó irányelveket. Ami az én munkámat, a felnitervezést illeti, fontos szempont, hogy a leendő forma cseppet sem hasonlíthat a konkurensekére, újszerű legyen, esztétikailag illeszkedjen, harmonizáljon a karosszéria egészéhez. A munkanap általában egyfajta „kollektív brain-storming” tanácskozással kezdődik, majd ezt követően mindenki papírra veti a maga ötletét. Ezután a főnök még hozzáteszi a magáét, módosíthatja, szelektálja az elképzeléseket. Ezután számítógépen – jómagam photoshop grafikai programmal dolgozva – elkészítem felnitervemet. A végén még 3d-s változat is készül, amelyet ráteszünk a kocsi kerekére, lássuk hogyan is néz ki az igaziban.

Dániel Tündte, mellette balra Stefan Lengyel professzor. 

Az imént utalt rá, hogy erőssége a lágyabb, finomabb dizájnstílus. A nagy autómárkák közül is az ilyeneket kedveli? Melyik áll legközelebb szívéhez?

Nehéz csak egy márkát kiemelni. Talán az Alfa Romeo új modelljeit mondanám, amelyek vonalvezetésében ismét megmutatkozik a laza, olaszos elegancia. Amúgy én imádom a sportautókat is, s a mai napig el-eljárok autóversenyekre, köztük a Forma 1-es viadalokra is.

Honnan ez az autórajongás, egyáltalán, hogyan adta fejét négykerekűek formatervezésére? Egy pesti bulvárlap szerint már kora gyermekkorában jól megfért egymás mellett a baba és a matchbox is.

Bizonyára szerepet játszik ebben a családi indíttatás is. Nagyapám is ipari formatervező, szüleim, mindketten ugyancsak szenvedélyes autórajongók. Én már középiskolában iparművészeti gimnáziumba jártam, eredetileg textiltervezőnek készültem, érdekelt nagyon a divat. Aztán bekerültem a MOME-ra, ahol sok minden dizájnismeret mellett a járműszakon végezetem, amiben persze a mindvégig meglévő autóimádat is hajtott. 2011-ben a Mercedes-Benznél készítettem el a diplomamunkámat egy autóbelső terveivel. Utána munkáimat, vagy ahogyan mi mondjuk a portfoliómat elküldtem több nagy autóipari világcéghez, köztük a VW-hez, ahová szerencsémre rögtön fel is vettek.

Heimer György interjúvolja Dániel Tündét. 

Ahány autómárka, annyiféle formai stílus. De dizájnerként, belülről, napi munkaélményként megélve mi a különbség a VW és a Merci között?

Az aláírt munkavállalói egyezség szerint konkrétumokról nem beszélhetek. Azt viszont elmondhatom, a piac diktál, s ez döntően meghatározza az egyes autógyárak dizájnfilozófiáját is. A Mercedes most az organikus trendeket, vagyis a lekerekített, áramvonalas formákat favorizálja. A VW természetesen egy másik világ: a forma csak apró lépésekben változik az előző nemzedékekéhez képest. A fogyasztói elvárás szerint a dizájntempó inkább konzervatív, mindent meghatároz a precíz német felhasználhatóság és a funkcionalitás. Mindez egyáltalán nem mond ellent a formai elegancia követelményének, amit legjobban a márka világsikere bizonyít.

Ha majd kész lesz a felni terv, mivel szeretne foglalkozni? Mi dizájnálma?

Hú, ezen még nem igen gondolkoztam. Az elvégzendő, következő munkákat is a főnökség határozza meg, de ahhoz, hogy valaki vezető tervezővé váljon, sok tapasztalatra, tanulásra van szükség. Én 29 éves vagyok, még pályakezdőnek számítok, a szakmában még legalább 3-4 évet el kell tölteni, hogy továbbléphessek. Szerencsémre szolgál, hogy a MOME-n nemcsak jármű-, hanem több más ipari termékcsoport formatervezési ismereteit is tanultam. Legyen elég annyi, hogy előbb-utóbb szeretném magam más területen is megmérettetni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.04.18
A Budapest felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták, a Nagykanizsa felé egy sávon halad a....
2025.04.18
Közel 18 kilométeren újították fel a 3719-es számú Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked közötti....
2025.04.18
A BMW Art Cars kollekció dubaji meglepetésvendége az Andy Warhol ihlette BMW M1 modell. ..
2025.04.18
A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között....
2025.04.18
A Datahouse adatai szerint 2025 első három hónapjában 38 ezer 922 új személygépkocsit és....
2025.04.18
Elkészült a kamion EB idei sorozatára készülő Révész Racing új versenygépe, Az új technika a héten....
2025.04.18
Nagy ütközésekkel indult a hosszú hétvége. ..
2025.04.18
Elektromos, hálózatba kapcsolt és intelligens: A modellek a Volkswagen új kínai DNS-ét testesítik....
2025.04.17
A HangZóna mai vendége Piri András, az Inter Cars partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2025.04.17
Az észak-amerikai közlekedésbiztonsági biztosító intézet, az IIHS 2025-re megszigorította átfogó....