2019.05.23.

Az autóiparra jelentős hatással bíró magyar alkotók és szakemberek között Dániel Tündét is bemutatták a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás március végi megnyitóján, A formatervezőnek a jövő és a jelen Audijainak a legszebb felnijeit köszönhetjük.

2018.11.15.

Az autóipar Magyarország egyik vezető iparága. A nagy autómárkákkal való együttműködésre a design területén is lehetőség nyílik – erről beszélgetett meghívott vendégeivel Koós Pál, a Magyar Formatervezési Tanács elnökhelyettese a Design Hét keretében Budapesten a Bálnában.

2014.11.21.

A csoportomban én vagyok egyedül nő, s a férfiak tudnak erőszakosabbak is lenni, de én hál’ Isten még nem éreztem emiatt hátrányt. Sőt, azt mondhatom, hogy stílusom révén még lehet némi előnyöm is. Amikor felvettek, a főnököm éppen sajátos, női látásmódomat honorálta, amin elsősorban a nőiesnek...

2014.11.18.

Egyike azoknak a formatervező-tehetségeknek, akik a Moholy-Nagy László (MOME) Művészeti Egyetem járműipari szakán végeztek és a nagy autóipari világcégek dizájnstúdióiban bizonyíthatják kiválóságukat. Dániel Tünde, Volkswagen-formatervező a portálunknak adott interjúban többek között arról is...

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....