Nagy kedvencei a kisautók, de ennél azért erősebbekkel szeret közlekedni

– Több nyelven is beszélsz, úgy tudom, a szakmában az elsők között nyugatosodtál.

– Nagy kiugrás az Autobild volt, amikor Magyarországra jött, megkértek, külsőzzek az Auto Extrának fotósként. Ott tanultam meg anyagban gondolkodni. Emlékszem óriás bombát szedtek ki a Dunából a honvédségi búvárok, ott dekkoltam egész éjszaka a tűzoltókkal, annyira hideg volt, hogy ráfeküdtem a Csepel motorháztetejére. Szétfagytam, amíg kiemelték a vízből a bombát, alvás nélkül mentem be a szerkesztőségbe, ahol a belpolos kollégának elmeséltem az éjszakát, ő ennek alapján megírta, és ami a poén, hogy a napilapban csak az ő szövege jött le, az én fotóm nem! Némi gyógyír volt, hogy a Képes Hétben megjelent dupla oldalon a riportom, ami nem kis pénzt, de ami fontosabb, komoly szakmai presztízst jelentett. Akkor tanultam meg, hogy komplett anyagot kell csinálni, fotózni és megírni a szöveget, akkor biztos megjelenik, ráadásul hiteles is.

Boros Jenő pillanatfelvétele a Hungaroringen

– Volt idő, amikor még nem voltak importőrök a magyar piacon, hogy működtek akkor márkák itthon?

– A kilencvenes évek elején még csak néhány autós magazin, napilap és tv volt a hírpiacon, ezeket nagyon megbecsülték a az autómárkák, melyek nagy lehetőségeket láttak a magyar piacban. Igaz, olykor Bécsbe mentünk tesztautóért, de aztán Pestre hozták nekünk a németek a Passzátot, Golf GTI-t, Multivant, pilótájuk visszament repülővel, vagy hozott másik tesztautót. Nagyon igyekeztek, mert Magyarország volt az első kelet-európai ugrás.

A szakma is elismert, az első öt évben a sajtófotó-pályázatokon gyakran nyertem, az öt plakátból három az én képemmel jelent meg. Nem szerettem politikus fotókat csinálni, mert azokat a világ 99 százaléka nem érti, hiszen a személy globálisan indifferens. Az a jó fotó, amihez nem kell képaláírás és első pillantásra a világ bármely részén bárki megérti. Végigfotóztam a romániai forradalmat és a délszláv háborút is, olykor elszegődtem külföldi újságíró mellé sofőrnek is, csakhogy a helyszínen fotózhassak. Jó néhány autót kilőttek akkoriban a tudósítók alól.

Rob Huff pilótával, aki legalább olyan jó fej,  mint amilyen kiváló versenyző 

– Mely híres emberekkel készítettél interjút, ismert versenyzők mellett ültél autóban?

– Szerencsés vagyok, mert többször készíthettem interjút igazán nagy emberekkel, és most nem csak a szakmai részére meg a beosztásra gondolok. Nagyon tisztelem Martin Winterkornt, a VW konszern elnökét, aki többet tett Magyarországért mint sok politikus, akinek ez lenne a dolga.  Hasonló elismeréssel kell szólnom Osamu Suzukiról, akivel szintén többször készíthettem interjút és aki 84 évesen is fiatalokat megszégyenítő dinamikával mozgott az esztergomi gyárban, ahol tanulnivaló szakmai alázattal és tisztelettel beszélt munkatársaival.

Számos járműipari vezetővel kerültem közelebbi kapcsolatba, ilyen például Mark Adams, az Opel design igazgatója, aki az Insigniát is tervezte. Készíthettem interjút Chris Bangle-lel, a BMW akkori főtervezőjével, Sebastien Loebbel, a sokszoros rali bajnokkal, aki ma a WTCC-ben versenyez, jót buliztunk egy gokart pályán Rob Huffal, aki a Chevyvel nyert VB-címet. Autóztam Niki Laudával és Rubens Barichellóval a Hungaroringen, Walter Röhrrel Monte Carlo környékén, mind szuper-tehetséges és szuperszerény, nem kérdés, hogy ez a két dolog összefügg.

Martin Winterkorn, aki Magyraországra hozta az Audit

– Legemlékezetesebb tesztautód?

– Imádom a kisautókat, pláne ha erősek, de nem feltűnőek. A nagyobb teljesítményű gépeket szívesebben vezetem tesztpályán, mert ott legálisan lehet kockáztatni és a nagyobb bukóterek is biztonságot adnak. A napokban jöttem vissza Isztambulból, ahol a Forma 1-es pályán hatezer lóerőnyi Porschét hajthattam, némelyik 650 lóerős volt, de vezettem már 850 lóerős kocsit is, Corvettet, Ferrarit, Jaguart, McLarent és Rolls-Royce-t. De mindezek ellenére – vagy éppen ezért – az a véleményem, hogy az olyan hétköznapi embernek mint én, a 120 lóerő is bőven elég a közúton. Sőt….

McLaren teszt a Slovakiaringen

– Bejártad a világot, merre fordultál meg?

– Szerencsés korszakban estem bele az autós újságírásba, mert újjászületett és virágzott a magyar autópiac és a járműipar. Az új modellek megismerésére rengeteg külföldre szóló meghívást kaptam, ezek között volt rengeteg tesztvezetés és statikus bemutató. Az elmúlt közel negyedszázadban minden évben legalább négy-öt nemzetközi szalonra elutazhattam: januárban Detroit, márciusban Genf, aztán biennálé szerűen Párizs, Frankfurt, Tokió.

A legizgalmasabbak az autógyári látogatások voltak, különösen azok, melyeknél megnézhettem a formatervező stúdiókat, és a biztonságtechnikai központokban a törésteszteket. Ezek mindig sokat árulnak el egy márka filozófiájáról, megbízhatóságáról. Keveseknek adatott meg a kollégák közül, hogy több európai japán, dél-koreai, észak-amerikai stúdiókban és biztonsági, valamint fejlesztési központjában csodálhassa meg a jövőt.

A legújabb Corsával, amikor még álcázták

– Titkosított autók, kémtörténetek?

– Nagyon izgalmasak voltak az álcázott újdonságokkal rendezett tesztvezetések, melyeken tilos volt fényképezni, vagy ha mégis megengedték, akkor be kellett tartani a publikálásra vonatkozó határidőket. Az embargós eseményeken való részvétel is egyfajta bizalmat is jelent, amivel nem szabad visszaélni, ez vonatkozik a háttér-információkra is, melyek segítik a munkát, de ezekkel sem szabad visszaélni. Ha megbízható vagy, akkor megbecsülnek és segítenek, de elég egyszer eljátszani a bizalmat és eladod vagy a megállapodás ellenére előbb publikálod a képeket, akkor nem csak a hiteled veszted el.

– Sikerült elismerést szerezned, az újságon kívül ezt hol kamatoztattad?

– Több autós könyvem is megjelent: az egyik az egykori szocialista országok autóiparát, autópiacát és autós életét mutatta be, ez a Leváltott modellek, melynek alcíme Kelet-európai autóregény. A legfrissebb, az AWE Wartburg, mely egy legendás márka több mint százéves történetét mutatja be, mindkettő megjelenését a Maróti Kiadó bizalmának köszönhetem, mert napjainkban nyomtatott könyvbe fektetni legalább annyira küldetéstudat, mint üzleti vállalkozás.

Az isztambuli versenypályán 26 ország 40 újságíróját sikerült legyőznie