Toyota Supra
Napjaink felgyorsult, digitális világa minden eddiginél nagyobb mennyiségű ismeretet zúdít ránk. A közönség kielégíthetetlen információéhsége és a tartalomszolgáltatók ebből is fakadó közléskényszere miatt rendkívüli részletességgel ismerhetjük meg világunkat. Az emberi tényező mellett persze a technológiai feltételek is kellenek ahhoz, hogy egészen más szinten nézhessünk körül: az olyan felvételekhez, mint amiről alább lesz szó, néhány évvel ezelőtt még komoly és költséges berendezésekre lett volna szükség.
Egy amerikai YouTube-er ugyanis úgy döntött, hogy követői unszolására sportkamerát szerel egy belső égésű motor szívócsonkjába. Ezek a modern kamerák aprók, ütésállóak, valamint szélsőséges hő- és nyomásértékeket is elviselnek, ráadásul mivel vezeték nélküli kapcsolaton keresztül továbbítják a képet és a hangot, teljesen zárt térben is elhelyezhetők.
És ha elhelyezhetők, el is helyezett egyet a Warped Perception (kb. eltorzult észlelés) csatorna tulajdonosa – igaz, előtte napokon át ügyeskedett azon, hogy ne mozduljon el a helyéről a kamera, az ugyanis nemcsak a felvételt tette volna élvezhetetlenné, de minden bizonnyal komoly károkat okozott volna a motorban.
Így viszont mindannyian páholyból nézhetjük végig, amint a pillangószelep nyitásakor beáramlik a levegő a szívócsonkba, majd onnan az egyes hengerekbe, ahol elkeveredik a befecskendezett üzemanyaggal, majd a gyújtógyertya szikrájának hatására berobban, és mozgásba hozza a dugattyút, ami a főtengelyt elforgatva gondoskodik a kocsi hajtásáról.
Turbómotorról lévén szó, fontos tudni, hogy különösen nagy nyomáson áramlott be a levegő a Toyota szívócsonkjába, ahol aztán a pillangószelep zárásakor egy pillanat alatt teljes vákuum alakult ki – mindezt így talán még soha nem vehettük szemügyre.
Miközben a néző a kamera lencséje előtt zajló, miniatűr szélviharban gyönyörködik, az autó vezetője széles vigyorral élvezi a folyamatnak a mindenki által ismert eredményét: rálépünk a gázra, és megindul az autó.
A felvételeken szereplő, tuningolt Toyota Supra esetében ez fokozottan igaz. A maga nemében legendának számító, soros hathengeres motor ebben a kiadásában mintegy 1000 lóerős, ami egyáltalán nem kirívó ezeknél a kilencvenes években fejlesztett, elpusztíthatatlanságukról híres blokkoknál.
Részben ez is tehette lehetővé, hogy egy ilyen motorba szereljék be a kamerát, a robusztus mechanika ugyanis megbocsátóan tűri az ideálisnál akár sokkal rosszabb üzemi körülményeket is – például hogy a kamera miatt a hátsó két hengerhez nem jutott elég levegőhöz.
A furcsa hangulatú videó óriási siker lett a YouTubeon, mindössze két napja van fent, de már több mint 3,2 millióan látták a Supra MkIV torkát úgy, mint még korábban soha.
A teljes videó az alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/tMhA_ek0Awk
Fotó: Warped Perception