A Hungaroringen 2017. július 27. és július 30. között rendezik meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, amely miatt több helyen változik a közlekedés rendje a térségben – írta a police.hu.
A rendezvény ideje alatt a következő forgalmirend-változásokra kell számítani:
Szilasligeten a József Attila úton a 3-as számú főútig kétirányú forgalom lesz érvényben, a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypálya felől, a 3-as főút irányába közlekedhetnek a járművezetők.
Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg a forgalom engedi – szintén kétirányú lesz a közlekedés, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután pedig csak onnan kifelé haladhat a forgalom. A fenti utakra becsatlakozó mellékutcákban forgalomszervezés nem lesz.
A Kerek tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba - csak a főbejárat felé -, délután szintén egy irányba, a Kerek tó felé lehet majd közlekedni.
Az M3-as autópálya 19200-as méterszelvényében egy ideiglenes kihajtót nyitnak meg, innen a Kerek tó felé közlekedhetnek az autósok. Vasárnap délután, a futamot követően Budapestre az ideiglenes kihajtón keresztül és az M31-es autópályán is eljuthatnak.
Az Autós Mozinál lévő kemping és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz, azonban a Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (a 7-es és a 6-os kapu felé) csak egy irányba lehet közlekedni délután 15 óráig, majd ezt követően megfordul a forgalmi rend.
A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu felől csak a Hungaroring főbejárata felé közlekedhetnek, valamint a 7/A kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.
A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya irányába a 2-es kapuig a délelőtti órákban, délután pedig onnan kifelé szintén egyirányú lesz a forgalom.
A versenyt követően a 8-as és a 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül haladhatnak a járművezetők a főváros irányába.
Vasárnap délután – a versenyt követően – a járműforgalom elől lezárják a Kerek tó és a Templom tér közötti útszakaszt. Ebben az időszakban itt kizárólag a gyalogosok közlekedhetnek a Templom tér, illetve a Dózsa György út irányába, ahonnan a menetrend szerinti buszjáratok indulnak vissza a fővárosba, valamint a mogyoródi HÉV állomáshoz.
A Kerek tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni. Egyrészt az M3-as autópálya felé haladhatnak, valamint a víztorony irányba, Szilasliget felé. A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség a Pince sor - Somlói út útvonalon keresztül biztosított.