BMW X1

Hol tart ma a dízel? – BMW X1 xDrive23d teszt

2023.03.15.

Teljesen leáldozott a gázolajosoknak? Mild hybriddel megtámogatott dízel BMW X1 tesztautóm nem erről mesélt.

Idejét sem tudom már, hogy mikor volt nálam utoljára dízel tesztautó, mikor fogtam meg utoljára a fekete töltőpisztolyt. Úgyhogy amikor megtudtam, hogy a harmadik generációs BMW X1-et xDrive23d hajtáslánccal kapom meg, nagy érdeklődéssel vártam, hogy mit tud mesélni 2023-ban egy modern dízel. Márpedig a mild hybriddel megtámogatott, 2,0 literes, 211 lóerős rendszerteljesítményű dízel tud mindent, amitől modernnek mondható ma egy hajtás. Lekapcsol, összezár, kigurul, döbbenetesen rezzenéstelen és hangtalan.

Egy négyhengeres, 197 lovas dízel motort, valamint egy mindössze 19 lóerős villanymotort kombinál az új BMW X1 48-voltos enyhe hibrid rendszere. Utóbbi 20 Ah-s akkumulátorát a csomagtartó alatt helyezték el, amitől ugyan 40 literrel kisebb a hátsó raktér, de azért az 500 liter még így is remek érték a prémium versenytársakhoz viszonyítva. Már az első méterek után érezni, hogy ez bizony nem egy hagyományos dízel: először is nyoma sincs rezgésnek, másrészt szinte hangtalanul suhan. Csak nagyon magas fordulon tud előkerülni a dízeles hörgés, de a hétköznapi vezetés során még a párom is megkérdezte, hogy ez amúgy villanyos?

Nos, nem az, de én az 5,6 literes fogyasztással is rendkívül boldog voltam. Pláne úgy, hogy ebben volt városi dugózás, vagy éppen erőpróbálgatás a Pilisben. A tapasztaltak alapján biztos vagyok benne, hogy a gyárilag megadott 5,3-as vegyes fogyasztási érték is könnyen hozható lenne vele. Ehhez persze mérnöki munka kellett. Például 0,27-es légellenállási tényező, ami egy ekkora homlokfalú, ilyen magas SUV-től elképesztő érték, másrészt zárhatóak a hűtőrács lamellái, és rendkívül hatékonyan tud kigurulni, hogy mást ne említsek.

Ráadásul az enyhe hibrid rendszer már lassú guruláskor leállítja a motorját, így aztán lassítás során csak a fékenergia rekuperációját lehet hallani, amit gyorsításkor fel is tud használni. Ahogy az a kisebb méretű BMW-knél és Miniknél megszokott, a futómű keményre hangolt, cserébe nagyon jól fogja az utat. És bár a 211 lóerő is szép érték, az igazán fontos adat egy dízel esetében a 400 Nm nyomaték, ami borzasztóan erős, és a jobbkezes utcákon kívül, minden egyéb helyezettel ügyesen elbánik a 7-fokozatú duplakuplungos automata is. Észrevétlenül teszi a dolgát és nagyon könnyen adaptálódik a sofőr szokásaihoz – ráadásul az új X1-hez már alapáron jár.

Ennyire kiforrott és fejlett még nem volt egyik BMW X1 sem, miközben képes volt megtartani az elődök erényeit is. Ez még mindig egy hagyományos arányokkal rendelkező, jól használható, emberes 20,5 centiméteres hasmagasággal rendelkező, klasszikus értelemben vett SUV, ami minden terepen jól tudja érezni magát. Itt tényleg magasan ülünk, ezért nagyszerű a kilátás és könnyű a kiszállás. Nincs kupésított tetővonal, mégis sokkal dögösebb és komolyabban vehető az előző generációknál, amiken még erősen érződött, hogy a bajorok szabadidőautó kínálatának aljáról érkezik.

Ezt itt most egy percig sem érezni, és ez leginkább az utastérnek köszönhető, ami egyértelműen a legnagyobb mértékben fejlődött. Jó látni, hogy a villanyautókból megszokott nappaliszerű utastér kialakítás egy hagyományos dízel SUV-ban is mennyire jól tud érvényesülni. Már erre az árszintre is lekúsztak a modern, otthonos, puha anyagok, matt és finoman kattanó gombok, és a kétszintes középkonzol kialakítás, amitől egybefüggő a térhatás. A hatalmas ablakfelületeknek köszönhetően világos a kabin, és nagyszerű a kilátás a sofőrülésből. Már az X1-hez is elérhető a hajlított kijelző a műszerfalon, amin az új iDrive fut, azzal a nagyszerű újítással, hogy indításkor a klíma menüje jelenik meg, hogy azonnal babrálhassuk az ülés- vagy kormányfűtést, valamint a kílmát. Piros pont!

Jelenlegi konfigurátora szerint már 14,7 millió forinttól elérhető az új X1, míg a mi csúcsdízelünk 18,8 millióról indít. Ugyanakkor a variációk végtelenek: az X1 elérhető benzines, dízel, mild hybrid, plug-in hybrid vagy teljesen elektromos hajtásláncokkal is, hogy minden felmerülő élethelyzetre megoldást nyújtson. Már nem csak a Mini felnőtt változata szeretne lenni az új BMW X1. Fejlett, összetett hajtáslánca, sokkal modernebb utastere és csinos külseje miatt lesz sokkal komolyabban vehető autó, mint eddig valaha.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....